A járvány helyett már a háborútól félünk

g

A Szlovák Tudományos Akadémia munkatársai a járvány kitörése óta rendszeresen vizsgálják az országban uralkodó közhangulatot. A kutatás-sorozat 13. fejezetére február 24. és március 1. között került sor. Ebben az időszakban a járványhelyzet stabil volt, az omikron variáns terjedésének köszönhetően csökkent a súlyos esetek száma. A vírus háttérbe szorult ugyan, de nem tűnt el, a napi esetszám és a kórházban ápolt fertőzöttek száma továbbra is viszonylag magas maradt. Február 24-én azonban kitört a háború a szomszédos Ukrajnában, ami Európa és az egész világ számára súlyos következményeket okozott. Az agressziót a nyugati országok és az Európai Unió egyaránt elítélte, és példátlan gazdasági szankciókkal sújtották Oroszországot. Az orosz megszállás a támadás első napjától civil áldozatokat is követelt, ártatlan nők és gyerekek vesztették életüket. Szlovákiába menekültek ezrei érkeztek Ukrajnából. A közvélemény-kutatás 2020-ban egy világjárvány miatt indult, két évvel később azonban egy újabb globális katasztrófa hatásait elemezték az SAV szakértői.

Mitő félünk leginkább? A képgalériából kiderül.

Galéria

A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, a politikáról és a világ eseményeiről milyen forrásból tájékozódnak leginkább az emberek. Rákérdeztek, mennyire tartják megbízhatónak azokat az információkat, amelyeket a tévéből, rádióból vagy újságból tudnak meg összehasonlítva azzal, amit az ismerőseiktől, rokonaiktól hallanak. A válaszadók 35,2%-a médiát tartja a megbízhatóbb forrásnak, 27,3%-uk viszont inkább az ismerősöknek hisz. Az utóbbi kategóriába többségében férfiak tartoznak, jobbára a Smer-SD, Republika és ĽSNS szimpatizánsai, akik ritkán, vagy alig követik a híreket. Az elemzők szerint erre a csoportra jellemző az alacsonyabb átoltottság, az oroszbarát hozzáállás, valamint a magasabb választási mobilizáció. Ami az oltottsági arányt illeti, mindössze 35,2%-uk van beoltva, míg azok körében, akik a média által közölt híreket preferálják ez az arány 61,9%.

Az álhírek terén szintén lényeges különbség figyelhető meg: „A valóság többnyire más, mint amit kapunk, a világot titkos hatalmak mozgatják egy titkos forgatókönyv szerint” – míg ezzel a kijelentéssel egyetért azok 71,1%-a, akik nem bíznak a médiában, a másik csoport esetében ez az arány mindössze 25%. Az előbbi kategóriába sorolható személyek 45,8%-a a kelet-európai kultúrát és értékékeket érzi közelebbnek. A másik oldalon ez az arány alig 22%. A geopolitikai kérdést tekintve két tábor mutatkozik, azok közel negyede szerint, akik nem bíznak a médiában Szlovákiának Oroszország pártján kellene állni a jelenlegi háborúban. A másik oldalon sokkal kevesebben vélekednek így, mindössze 4,5%.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?