<p>Talán a hónap végéig sikerül aláírnia Szlovákiának az új influenza elleni vakcinák megvételéről szóló szerződést. Erről Ľubomír Urban, az állami tartalékok kezeléséért felelős szerv vezetője tájékoztatott.</p>
Hangsúlyozta, egyes országokkal ellentétben, amelyek teljességgel elfogadták a gyártók által diktált feltételeket, Szlovákia arra törekedett és törekszik, hogy a maga szempontjait érvényesítse a vakcinák árát, szállításuk helyét és határidejét illetően. Urban azt is közölte, hogy az egyik ilyen gyártóval megállapodtak, hogy november végéig aláírják a szerződést.
A kormány még szeptemberben döntött az oltóanyag megvásárlásáról, és a WHO ajánlása alapján a lakosság egyötödének elegendő vakcinát készletez.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.