A hivatal szerint ne tépjük szét a villanyszámlákat, Fico ködösít

Pozsony |

<p>A koalíciós tanács tegnapi ülése után még átláthatatlanabb a magas villanyszámlák hetek óta húzódó ügye.</p>

Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) tegnap reggel a Denník N napilapnak elárulta, hogy a villanyáram terjesztéséért fizetett fix havidíjat csak márciustól fogja megváltoztatni. Így az év első két hónapjában még a megemelt tarifájú villanyszámlákat kellene befizetni. Ez szöges ellentétben áll azzal, amit Robert Fico a botrány kipattanása után mondott, tehát hogy nem kell fizetni, mert visszamenőleg is megváltoztatják a tarifákat. A kormányfő azt ajánlotta mindenkinek, hogy aki magasabb villanyszámlát kapott, az tépje szét.

Fico a koalíciós tanács tegnapi ülése után az ÚRSO állásfoglalása ellenére megismételte: az árakat január elsejei hatállyal fogják módosítani. „Azt, hogy fizessék-e be a számlát, ne tőlem kérdezzék, ezekre a kérdésekre az Árszabályozási Hivatal hivatott válaszolni. Mi nem befolyásoljuk az árakat. Politikai nyomást fejtettünk ki, az árakat 2017 januárjától fogják megváltoztatni” – mondta tegnap a miniszterelnök. A fizetéssel vagy számlákkal kapcsolatos további kérdésekre viszont már nem volt hajlandó reagálni.

Radoslav Igaz, az ÚRSO szóvivője szerint a hivatal már intenzíven dolgozik az új energiaárakon, ám az új döntésig továbbra is az eredeti árak vannak érvényben. Richard Sulík, az ellenzéki SaS elnöke szerint Fico mindenkit félrevezetett. „Márciustól fognak csak változni az árak. Januárban és februárban még a megemelt tarifák érvényesek. Tehát ma kiderült, hogy az, amit a kormányfő korábban állított, amikor teátrálisan széttépte a villanyszámlákat, már nem igaz” – mondta Sulík. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?