A három fő közjogi méltóság elítélte az orosz annektálási kísérletet

kollár čaputová

Zuzana Čaputová államfő, Boris Kollár (Sme rodina) házelnök és Eduard Heger (OĽaNO) határozottan elítéli Oroszország Ukrajna egyes területeinek törvénysértő annektálására tett kísérletét.

A három legfőbb közjogi méltóság közös állásfoglalása szerint a megszállt ukrán területeken rendezett álnépszavazások illegitimek, így jogilag semmisek, és csak azt a célt szolgálják, hogy Oroszország így leplezze az Ukrajna elleni agresszióját. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Szlovákia elismeri Ukrajna függetlenségét és szuverenitását.

„Határozottan elítéljük az Oroszországi Föderáció Ukrajna egyes részeinek illegális annektálására tett igyekezetét. Ezeket a területeket erővel, katonai agresszióval vette el Oroszország Ukrajnától, súlyosan megsértve ezzel az ENESZ Alapokmányát és a nemzetközi jog minden alapelvét, hatalmas emberáldozatokat és anyagi károkat okozva” – áll a nyilatkozatban.

„Moszkva ezzel aláássa a béke megteremtésére tett minden igyekezetet, tovább élezi a helyzetet, a nemzetközi szervezeteket pedig igyekszik elriasztani attól, hogy tovább támogassák Ukrajnát igazságos védekező harcában” – folytatódik az állásfoglalás, mely szerint ha Szlovákia elfogadná ezeket az orosz lépéseket, megtagadná mindazokat az elveket, amelyeken „a saját szuverenitásunk és területi egységünk alapszik”.

A három közjogi méltóság hangsúlyozza, hogy Szlovákia független és szuverén államnak ismeri el Ukrajnát, amely az Európai Unió tagjelölt státuszával rendelkezik, területi egysége és nemzetközileg elismert határai pedig megkérdőjelezhetetlenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?