A Gyönyörű tavasz emberei

SZÉL JÁNOS

Azután találkoztunk a három emberrel odabent, akik egy érdekes világba vezettek. Elmesélem, hogyan, hová!

Egy mester Hollandiából

„A Ving Csun kung-fu nem általános harcművészet, igencsak különbözik minden mástól. Nem játék, s nem is csak művészet. Olyan valós rendszer, amely működik anélkül is, hogy az ellenfelek Ving Csunt tanulnának. A Ving Csun kung-fu önbizalmat épít, jóban lesznek magukkal, akik művelik, megtanulják elkerülni a problémákat, aki pedig biztos magában, ritkábban keveredik konfliktusba. A rendszer nagyon logikus. Azoknak, akik a Ving Csun kung-fut gyakorolják, remek kondíciójuk, egyensúlyuk, időzítésük lesz” – sorolta Gert-Jan Ketelaar, a mosolygó holland úr a tornateremben. Úgy beszél, mintha csodáról mesélne. Bocsásson meg, de akiket eddig hallottam a keleti harcművészetekről beszélni, mintha ugyanezeket említették volna – törtem meg a csendet. A holland felnevetett. „Hát persze hogy ugyanezeket mondják, de nem ezeket csinálják! A gyakorlat, barátom, teljesen mást mutat. Beszélnek az egyensúlyról, de nagyon sokszor olyan gyakorlatokat tanulnak, amik valós harcban sohasem fordulnának elő. Sok az elméletük, egy idő után elkezdenek küzdelmet gyakorolni, állnak egymással szemben, és ugrálnak, ütnek és rúgnak. A Ving Csunnak nincsenek technikái kezdők részére. Ugyanazzal a módszerrel harcolnak végig, amit a legelején elsajátítottak” – tette hozzá szüntelenül mosolyogva.

Egy vándor Marcelházáról

Hagyjuk most néhány pillanatra a komáromi tornatermet meg a három évtizedes tapasztalattal rendelkező Ketelaar mestert – akinek egyébként Ving Csun kung-fu iskolája van Hilversum városában, húsz kilométerre Amszterdamtól, ahová mindjárt bepillantunk –, és ismerkedjünk meg egy hazai vándorral, aki már kölyökkorában élt-halt a keleti küzdősportokért. A marcelházai Jankulár László Magyarországon leste el a kung-fu technikáit. „Rengetet könyvet olvastam Bruce Lee-ről, mint sok fiatal annak idején – kezdte a fiatal angoltanár. – Az egyik nagy kedvencem volt, a személyisége és a küzdelemhez való hozzáállása miatt. Bruce Lee reálisan látta a harcot. A filmekben arra törekedett, hogy minél szebbek legyenek a mozdulatai, a valóságban a tanítványainak teljesen mást tanított. Miatta kezdtem érdeklődni a Ving Csun iránt. Keresni kezdtem a rendszert, amely azt tudja kínálni, amiről a Ving Csunnak szólnia kellene. Magyarországon négy-öt év intenzív edzés után azt tapasztaltam, hogy az embereket – ki merem mondani – becsapják, sok pénzért semmit nem tanítanak nekik. Azután Budapesten találkoztam Czakó Norbert oktatóval, ő mutatta meg ezt a rendszert, amelyet a mai napig gyakorlok.” Mégsem volt elégedett a magyarországi körülményekkel, feltételekkel, az emberek hozzáállásával, úgy érezte, többre van szüksége. Az interneten bukkant a holland Gert-Jan Ketelaar iskolájára. Azonnal írt neki egy e-mailt. „Meghívott egy hétre, hogy tanuljak nála, Hilversumban. Ketelaar mester azt mondta, tetszik neki a hozzáállásom, mert szerinte kevés ember tenne meg ennyit az álmáért. A technikai tudásomon sokat kellett javítani, és a mai napig is kell csiszolni. Ez a Ving Csun kung-fu szemlélete.” Hány diákja van az iskolájának? – fordultam a holland mesterhez. „Pontosan nem tudom megmondani, de több mint száz. Huszonnyolc éve kezdtem tanítani, és vannak olyan tanítványaim, akik a kezdetektől fogva velem vannak” – válaszolta Gert-Jan Ketelaar.

„A Ving Csun kung-fu – Wong Shun Leung kínai mester módszere alapján – arra tanít, hogy az embernek higgadtnak kell maradnia, végig önkontrollt kell gyakorolnia, gyorsnak kell lennie, csak így győzhet. A szép köríves rúgásokat, a kétméteres ugrásokat, amiket a filmekben látni, önvédelmi helyzetben nem lehet megcsinálni” – avatott be Jankulár László.

Egy lány

a kung-fu-iskolából

Mester és tanítvány egymás mellett a kivilágított tornateremben. És volt ott még valaki. Albertina Rozenberg, akit a mester hozott magával Hilversum városából Komáromba, ahová László hívta meg.

„Nem tartom magam kivételesnek. Igaz, sok esetben férfiasabb vagyok az átlagos nőknél. Az interneten találtam meg Gert-Jan iskolájának a honlapját. Egy-két levélváltás után felkerestem az intézményt, ott ragadtam, azóta Ving Csun kung-fuzom” – mesélte félszegen a lány. Láttam, meglepte, hogy őt is faggatom. Be tudott illeszkedni? – kérdeztem, hiszen a mester elmondta, hogy nincsenek külön kezdőknek szóló gyakorlatok. „Mindenki elkezdte valahol – mosolyodott el most már bátrabban Albertina. – Figyeltem a többieket, és csináltam. Jót tesz a testemnek és a lelkemnek egyaránt” – vallotta a lány.

Ving Csun és lélek

Igen, a lélek! A Ving Csun azt jelenti: Gyönyörű tavasz. Alapításakor egy csodaszép hölgyről nevezték el a küzdősport rendszerét. Mert a legenda szerint hölgy alapította az iskolát a tizenötödik században. Gert-Jan Ketelaar azt mondja, nem lehet ennyire fiatal a rendszer. Annyira tökéletes. „De hát a kínaiaknak az a szokásuk, hogy a történelmet sokkal szebbé teszik. A nők nem szeretnek és nem is tudnak annyira harcolni, mint a férfiak” – mosolygott szüntelenül a holland kung-fumester. És még mindig a lelket emlegettem. „Nem szól ez semmilyen vallásról. Logikus gondolkodásra tanítja az embert, arra, hogy egy-egy dolgot többféle szempontból is lásson. A Ving Csun rendszerét az élet sok más területén is tudja kamatoztatni az ember. Nem fogja elhinni, de olyan multik is alkalmazzák, mint a Pepsi vagy a Coca-Cola” – tette hozzá Gert-Jan Ketelaar. És ezzel át is eveztünk a valós élet vizeire.

Embereken segítenek

A holland mester az életét tette a Ving Csun kung-fu oktatására, de emellett életvezetést is tanít. Munkahelyi gondokkal küzdő embereknek ad tanácsokat. Mik a leggyakoribb gondok? – kérdeztem. „Ezeknek az embereknek van állásuk, családjuk, autójuk, de úgy érzik, nem illik hozzájuk a munka, amit éppen végeznek. Azt mondják magukban, tudnának olyasmit csinálni, amit igazán élveznek. Én mindennap úgy kelek fel, hogy boldogan indulok munkába. Legyen az életvezetési tanfolyam, vagy Ving Csun-edzés. Segítek nekik, hogy rendszerezni tudják a gondolataikat, hogy megtalálják azt, ami igazán motiválja őket. Mert tudják, mit szeretnének csinálni, de nem tudják, mi motiválja őket abban, hogy meg is tegyék. Ezt keresem velük mindennap” – mondta megint derűsen, és éreztem, a Ving Csun kung-fu áll a mosolyok háttérben. Attól ilyen kiegyensúlyozott. Albertina figyelte, ahogy Gert-Jannal beszélgettünk. Most hozzá fordultam, hogy megtudjam, mit dolgozik. „Down-kóros és autista emberekkel foglakozom egy szervezet kötelékében. Arra törekszünk, hogy mentálisan ne essenek szét ezek az emberek. Úgy érzem, jó életük van. Ha nem volna jó az életük, én csinálnám rosszul a munkámat. Boldog vagyok.” Mert sok sikerélménye van? – vetettem közbe. „Nem érzem magam sikeresnek, csak boldognak – érkezett a válasz. – Azt a munkát csinálom, amit szeretek, azt a sportot, amit szeretek. Szép életem van. Nekem ez a siker” – csillogott Albertina Rozenberg szeme.

Wong Shun Leung szelleme

Wong Shun Leung szelleme végig ott lebegett a tornateremben, a fáradt decemberi estében. Az ő módszere szerint oktatja a Ving Csun kung-fut a holland mester, és most már tanítványa, Jankulár László is két helyen, Marcelházán meg Komáromban. Wong Shun Leung nevében is kérdeztem hát Gert-Jan Ketelaart, hogy találkozott-e kínai mesterekkel. Bólintott. Ott az ezeréves bölcsesség az arcukon? – kérdeztem halkan. Aminek a megtalálásával lehet életeket vezetni, Down-kóros emberekről gondoskodni, angolt tanítani. Milyenek voltak a kínai mesterek? – kíváncsiskodtam. „A kínai mesterek először csak nagyon zárt körben gyakorolták a Ving Csunt, azután, amikor az egyik leghíresebb tanár elment Hongkongból Kínába, a teljes tudást elvitte magával. A hatvanas-hetvenes években azonban már rohamosan terjedt az egész világon. Ma már nem szükségszerűen a kínaiak a legjobbak. Hiszen ők is csak emberi lények. Ugyanolyan problémákkal küzdenek az edzéseken, mint mi. A Ving Csun kung-fu nem sportsikerekre pályázik. Nincsenek pontok. Az edzéseken nem a versenyekre kell hajtani. Mindenki csak úgy, a maga boldogságára műveli. Ameddig akarja. Én huszonnyolc éve gyakorolom és oktatom, de úgy érzem, technikailag még tudok fejlődni. Biztosan van határa annak, hogy az ember meddig lehet erősebb, de technikailag mindig jobbnak kell lennie. A határ a csillagos ég.”

Most, hogy írásban is visszaidéztem a Gyönyörű tavasz embereinek mondatait, megint előttem van az arcuk. Három boldog arc. Érzem, hogy tudnak valamit. Tudják a titkot, miképp lehet nyugodtabb az ember lelke. Én hiszek nekik.