A görögség virtuális újjáéledése

A palimpszeszt egy korábbi szöveg levakarása, illetve letörlése révén keletkezett (attól függően, hogy pergamenről vagy papiruszról van-e szó); jobbára az anyag szűkössége miatt újra felhasznált, újra teleírt kéziratot jelent. Cicero nagyszerű államelméleti munkája (De re publica) kifejezetten palimpszesztkézirat, hiszen csak fluoreszcenciás fényképészeti eljárással volt rekonstruálható, miután lefejtették róla Szent Ágoston Az Isten államáról (De civitate Dei) írt művét. A palimpszeszt létrejötte leginkább a prekaroling korhoz kötődik: a „felesleges” írás eltávolításának oka lehetett az anyaghiány, a pergamen drágasága, illetve a korábbi dokumentum ismeretlen nyelve vagy kényes tartalma. E technikai meghatározások mellett, ne feledjük, a palimpszeszt irodalomelméleti, bölcseleti szimbólum is, mely a szöveggenerálás és szövegértelmezés kortárs kérdéseit allegorizálja.

Pozsonyban, 2002. június 29-én világhírű papirológusok, klasszika-filológusok, könyvészeti szakemberek tanácskoztak a Rinascimento Virtuale elnevezésű összeurópai projekt keretén belül. A programgazda, Dieter Harlfinger hamburgi professzor mindössze két esztendeje hívta életre a digitális palimpszesztkutatás egyedülálló nemzetközi fórumát, melynek alapvető céljai közé a görög-latin palimpszesztek regisztrálása, tanulmányozása, multispektrális digitalizálása, számítógépes feldolgozása, felfejtése, archiválása, illetve a közös európai örökség népszerűsítése és tudatosításának elősegítése. Az első konferenciára Rómában került sor, ahol elsősorban Európa rejtett örökségének újrafelfedezésére koncentrált a tudományos közvélemény, Párizsban viszont már hivatalosan is megfogalmazódott a kutatás spektruma, az aktivitás hatóköre, illetve kidolgozták a működés struktúráit is. A pozsonyi konferencia óriási kultúrmissziót teljesített, hiszen a közép- és kelet-európai együttműködés lehetőségeit tárta fel, ugyanakkor megerősítette a kulturális egység elvitathatatlan tényét.

Daniel Škoviera, a pozsonyi Comenius Egyetem klasszika-filológusa német és latin nyelvű nyitóbeszédében hangsúlyozta: egykor a limes Romanus volt a kultúrvilág határa – később a vasfüggöny lett. A virtuális újjászületés épp ezért a közép-kelet-európai államok izoláltságának felszámolásában is kulcsszerepű. A humanizmus egységes európai latin nyelve és antik-keresztény öröksége hihetetlenül felgyorsította és leegyszerűsítette a nemzetek közti kulturális kommunikációt, és belakhatóvá tette az akkori Európát. Pozsony őseurópai visszaigazolásának fényes példája Bonfini pszeudoetimológiája, mely szerint a várost Piso alapította, miképpen Kassát Cassius. Az európai kulturális újjáéledéssel az olasz reneszánsz korszakát vonva párhuzamba a humanisták egykori óhaját ismételte el: „renascantur studia humaniora”. A tanácskozást, mely német és angol nyelven zajlott, az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársa, Otto Kresten professzor vezette, aki hangsúlyozta: a szlovákiai hagyomány valóban integráns része volt kora európai kultúrájának, elég csak az Academia Istropolitanára vagy Zsámboky János (Iohannes Sambucus) munkásságára gondolni, akinek például a bécsi Osztrák Nemzeti Könyvtár megannyi kimagasló értékű kéziratot köszönhet. A programgazda, Dieter Harlfinger élénk demonstrációval egybekötve ismertette a palimpszesztkészítés történetét egy korai bolognai metszet alapján, majd vázolta a tudományág eddig meglehetősen szerény történetét. A tanácskozás gerincét azok a szakbeszámolók alkották, melyek az egyes országokban fellelhető palimpszesztek kutatottságáról szóltak, illetve a patrimonium librorum témakörét boncolgatták. Kiderült: a palimpszesztek léte vagy nemléte sem egészen egyértelmű, hiszen a felbukkanás esélye elvben szinte minden országban adott. Vaszja Velinova, a szófiai egyetem bizantinológusa országa kulturális gazdagságát hangsúlyozta a görög kéziratok terén. Az aktuális kutatások szerint Bulgáriában 11 palimpszeszt található, melyek a 11–13. századból származnak, és elsősorban görög–szláv relációban érdekesek. Brigita Cirule, aki a rigai egyetem neolatin-specialistája, kivált a Lettországban fellelhető értékes könyvhagyományozódással foglalkozott, lévén, hogy a balti államban nincs görög vagy bizánci palimpszeszt. Az Arisztophanesz-kutató Koen Vanhaegendoren a litvániai latin kézirati és kodikológiai hagyományokról beszélt, hangsúlyozva, hogy hazájában a görögségnek nem volt jelentős szerepe, mivel 1387-től, az ország keresztény hitre térítésétől kezdve a latin nyelvnek volt meghatározó szerepe. Anna Kozlowska, a krakkói Jagelló Könyvtár tudományos munkatársa, a lengyel középkori latin kézirati hagyomány egyik legjelesebb értője két jelentős görög palimpszesztre hívta fel a figyelmet. Iancu Fischer, a bukaresti egyetem professzora, aki egyebek közt a latin nyelvtörténet kutatásában és Aulus Gellius életművének tanulmányozásában szerzett elévülhetetlen érdemeket, beszámolt a romániai kéziratos és kódexhagyomány jelenlegi állapotáról, kiemelve a bukaresti és a jászvásári (Iasi) könyvtár későbizánci kéziratait (Theophilosz Korüdaleosz Arisztotelész-kommentárjai, Maximosz Planudesz görög Ovidius-fordítása stb.). Felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában egyelőre nem sikerült palimpszesztet találni, noha minden esély megvan rá, hiszen a legrégibb pergamenkéziratok a 10. századból száraznak. Szlovákiát Jana Grusková, a pozsonyi Comenius Egyetem Klasszika és Szemita Filológiai Tanszékének görögtanára, a konferencia tulajdonképpeni szervezője (kutatási területe a Démoszthénész-szöveghagyományozódás) és Juraj Šedivý, a pozsonyi egyetem levéltár tanszékének tudományos munkatársa képviselte. Grusková kiemelte, hogy a Jean-Marie Olivier és Marie Aude Monégier du Sorbier-féle klasszikus bibliográfia szerint Szlovákiában található négy görög kézirat (melyek közül kettő pergamenre íródott, és a 11-12., illetve a 12-13. századból származik) egyike sem palimpszeszt. Šedivý elsősorban arról számolt be, hogy az egykor minden bizonnyal bőséges latin kézirati hagyományból Szlovákia területén csupán 220 kéziratos dokumentum maradt fenn a 16. század előtti időszakból.

Kateřina Handlová, az olomouci tudományos könyvtár munkatársa kiemelte, hogy az 1566-ben létrehozott intézmény 1451 kéziratából 9 görög, melyek a 12. századtól a 18-ig keletkeztek. A Nomokanon című mű ráadásul palimpszeszt, mely mindmáig tartogat még meglepetéseket.

Magyarországot Karsay Orsolya, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, a korvinák nemzetközi rangú ismerője képviselte, aki tartalmas előadása közben bemutatta a közelmúltban kiadott Corvinas of the National Széchényi Library című CD-ROM-ot is. A magyar művelődéstörténetben kulcsszerepük van a palimpszeszteknek, hiszen az Ómagyar Mária-siralmat magába foglaló kódex is tartalmaz görög palimpszesztfóliókat. A digitális palimpszesztkutatás eredményessége csak gazdagíthatja a régi magyar irodalomra vonatkozó ismereteinket. A magyar középkorban a becslések szerint 45-50 000 kézirat forgott közkézen, amiből mára mindössze 2000 kódex maradt. Magyarországon a korvinakutatás mindig is a figyelem középpontjában állt; a korvinákból mindössze 35 darabot őriz a könyvtár, de folyamatosan folyik a felderítés Olaszországban, Ausztriában és Németországban.

Valóságos reveláció erejével hatott az örmény Arshak Banouchyan és a grúz Zaza Aleksidze előadása. Banouchyan a Matenadaran Gyűjteményt ismertette: a 11 093 kéziratból hozzávetőlegesen 1000 palimpszeszt, rendszerint örmény szövegek alatt rejtező görög és asszír írásokról van szó, melyek ráadásul az ország rossz technikai felszereltségének köszönhetően közelebbről feltáratlanok. A tisztán vagy töredékesen görög kéziratok mennyisége is figyelemre méltó. A világ könyvtáraiban közel 30 ezer örvény provenienciájú kézirat létezik, ráadásul nemcsak a szekundér szövegek feltáratlanok, hanem sok esetben a primér szövegállomány is rendezetlen. Zaza Aleksidze, a Kekelidze Intézet szakembere 4500 palimpszesztre hívta fel a figyelmet (5-15. század). 1975-ben a Sinai-hegyi kolostor grúz anyagában felbecsülhetetlen értékű kéziratokra és palimpszesztekre bukkantak. Figyelmet érdemelnek az ún. kaukázusi albán nyelven írt szövegek, melyek máig megfejtetlenek.

Az észt Kaspar Kolik, a tartui egyetem tanára, jeles Cicero- és Seneca-fordító az észt könyvtári állományt ismertette: Észtországban eleve kevés a latin nyelvű kézirat, hiszen az észt kultúra domináns korabeli nyelve a német volt, maga az egyetem 10 középkori pergamenkódexet tudhat a magáénak, melyek legkorábbi darabja a 11. század végéről származik. A kódexek egyike se született Észtországban, kettő sorsa ismeretlen, a többit 1875-ben vásárolták Londonban. Andrej Vinogradov Oroszországot képviselte: vázolta a kódexgyűjtés és a kézirat-rendszerezés orosz hagyományait, kiemelte az Athoszról származó görög írások jelentőségét, s rávilágított a szentpétervári nemzeti könyvtár palimpszesztjeinek nyelvi sokféleségére: nemcsak görög–görög vagy görög–szláv palimpszesztekben gazdag a gyűjtemény, de számos görög–arab, görög–szír, görögszír–grúz vagy görög–héber kézirat is akad.

Nataša Golob, szlovén művészettörténész kivált a középkori tárgyi kultúra és írásbeliség demonstratív megismeréséről beszélt, a figyelemfelkeltés tényét hangsúlyozva tájékoztatta a résztvevőket az általa szervezett szlovén középkori művészeti tárlatról. Referátumába sajátos színt vitt a pedagógiai attitűd intenzív jelenléte. Bohdan Csernyuk, az ukrán Ivan Franko Egyetem klasszika-filológus docense elmondta, hogy az ukrajnai könyvtárakban őrzött 200 görög kézirat közül 6 palimpszeszt (görög-szláv, görög-szír relációban).

A délutáni szimpózium vezérszónoka Evangélosz Chrüszosz bizantinológus volt, aki felvezette a digitális palimpszesztfeldolgozás gyakorlati kérdéseit demonstráló látványos bemutatót. Hozzá csatlakozott a paleográfiai kutatásairól, szövegkiadásairól ismert Agamemnon Celikasz. Kosztasz Balasz és Janisz Bicakisz új, komputerizált eljárása méltán számíthatott komoly szakmai sikerre. Kosztasz Balasz, a projekt technikai szakembere, az optoelektronika professzora, a Krétai Egyetem tanára, Bicakisz szintén a FO. R. T. H. Alapítvány munkatársa, ő viszont kifejezetten a bölcsészettudományi-archeológiai applikációra szakosodott: jelenleg egy speciális spektroszkópon dolgozik. Kritón Chrüszochoidisz a nevezetes Athosz-hegyi archívumokban zajló tudományos program koordinátora. Mivel a palimpszeszt alsó rétege emberi szemmel szinte láthatatlan, óriási tudományos kihívást jelentett egy a kortárs technológián alapuló kutatói módszer kifejlesztése a dekódolás megkönnyítésére. A demonstráció során egy „palimpsestus bis rescriptus”-t használtak a Benáki Múzeum gyűjteményéből. Ultraviola lámpa segítségével a munka kevéssé hatékony, ám a szem optikai meghatározottságát figyelembe véve sikerült egy olyan rendszert kimunkálni, mely egy spektrum optimális működtetése mellett lehetővé teszi a digitalizált kéziraton a sajátos rétegekre bontás mechanizmusát. Ez sajnos nem eredményez maximális szövegszeparációt, hiszen a színskála a tinta színe alapján működtethető: tény, hogy az emberi szem az eszköz segítségével képes érzékelni a szabad szemmel egyáltalán vagy csak alig észlelhető jelképződményeket, írást vagy díszítményt, ám szinte minden palimpszeszt egyedi darabnak számít a felhasznált tinták színközeliségének foka, illetve a károsodások mértéke alapján. A csoport holland szakértőkkel együttműködve vizsgálta a módszer felhasználását a képzőművészetben: El Greco festményeinek festékrétegét az eljárás képes volt megbízhatóan elkülöníteni az alsóbb réteget képviselő vázlattól. A két réteg közt komoly eltérések mutatkoztak: előfordult, hogy egyes Greco-figurák utólag kerültek a képre. Hasonlóan képes a rendszer egy falfelület freskórétegeinek feltárására is. Izgalmas játéknak hat egyes avantgárd, kollázstechnikával készített festmények festékréteggel bevont újságpapír-töredékeit újraolvasni a műszer segítségével. A módszer célja szeparálni és a lehetőségekhez mérten izolálni is a palimpszeszt szintjeit. Az eljárásról bizton állítható, hogy jelentősen megnöveli az emberi szem vizuális kapacitását. A projekt újabb hozadéka, hogy képes lézertechnika segítségével régi kéziratokat „tisztítani”, azaz a rárakódott szennyeződéseket minimalizálni.

A vita a kölcsönös együttműködés általános óhaján túl a konkrétumok felsorakoztatására is ráirányította a figyelmet: képzett szakemberekre van szükség, akik nemcsak a görög, illetve latin nyelvben jártasak, hanem képesek működtetni az új dokumentációs adatbázisokat és kutatási eljárásokat. Kivált a keleti államok résztvevői panaszkodtak áldatlan helyzetükre, holott épp a gazdaságilag legelmaradottabb Grúzia és Örményország rendelkezik a leginkább figyelemre méltó kollekcióval. A pozsonyi konferencián egy összeurópai, illetve a teljes keresztény kultúrkört átfogó tudományos hálózat kiépülésének lehettünk tanúi: tovább bővültek az EU-tagállamok és a csatlakozás előtt álló közép-kelet-európai országok intézményei közötti gyümölcsöző együttműködés lehetőségei.