A görögdinnye, a vedutafestők meg a kínai lányok, avagy artanzix a kertben

HŰVÖS ÁDÁMA város végén remek görögdinnyét árulnak. A hídnál vettem szombaton délután egy bácsinál, elmondta, hol termeszti, de már elfejeltettem.

HŰVÖS ÁDÁM

A város végén remek görögdinnyét árulnak. A hídnál vettem szombaton délután egy bácsinál, elmondta, hol termeszti, de már elfejeltettem. Hidd el, nagyon finom.

Ezek a mondatok kavarogtak a fejében, kolléganője biztatása, amikor már negyven perce gyalogolt, és végre feltűnt a folyón átívelő híd, a város végén. Nem bánta a kánikulát. A kertre gondolt, a szilvafa alatti padra. Ott lapozza majd fel délután az Artmagazint, melyhez szinte véletlenül jutott néhány napja. Kedvenc színházi folyóiratai között babrált a boltban, amikor a kezébe akadt a különösen nagy méretű és pompás papírra nyomtatott újság. Szép, jutott azonnal az eszébe. Belelapozott. Éppen ott nyílt ki az újság, ahol Giovanni Canaletto vedutafestőről írtak, meg unokaöccséről, Bernardo Bellottóról, aki szintén híres látképfestő lett. Megbabonázta Velence a Canal Grandéval, egy pillanatra a szemét is becsukta, és odaképzelte magát, mivel sohasem járt Olaszországban. Elhatározta, megveszi a kéthavonta megjelenő újság hatodik évfolyamának második számát.

Éppen a Vág folyó fölött járt a hídon, amikor ezekre gondolt. A híd lábánál már látta a termetes szőke hölgyet a napernyő alatt, a görögdinnyék között. A bácsi, akiért kolléganője annyira lelkesedett, biztosan máshol kínálta portékáját. A napernyőről megint az Artmagazinba kalandozott, a Táncoló gésa című írásba. „Szent lanternákkal, kolduló szamurájokkal, a tokiói Yoshiwara negyed örömlányaival, a császári kert ősi színekben pompázó jávorfáival és még sok japán csodával Tornai Gyula vásznain találkozhatott először a pesti kiállításlátogató, 1909 októberében.” Ezt írja Kovács Ágnes cikke elején, és mellette ott sorakoznak a festmények. A festményeken meg a napernyős gésák.

Tessék csak, tessék! Magam termeltem! Kiáltotta a szőke asszony a görögdinnyék közül, amikor közelebb ért. Melyiket adhatom? Megemelte az egyiket. Hét és fél kiló. Ez jó lesz. Az asszony már számolta is az árat apró zsebszámológépén. Kilencvenhat. De csak magának. Amikor a hídról visszanézett az asszonyra, Marie Bracquemond Nő napernyővel című festménye jutott az eszébe egy frankfurti kiállítóterem ibolyakék vagy padlizsánlila színbe csomagolt falairól, Adél Thüroff cikkéből. „Egyikőjük se hordott nadrágot, nem szivarozott és nem bújt férfi álnév mögé, mint Rose Bonheur, se forradalmiak, se harcosak, se feministák nem voltak”, így a szerző az impresszionista festőnőkről.

Csak ment a főút mellett, vissza a város másik felébe, a kertbe végre, ahol a képzőművészet buja bája várja. Hazaérve azonnal lemosta a görögdinnyét hideg vízzel, és a spájzba vitte lehűteni. Már érezte az ízét. Az ízek nagyon fontosak. Olyanok, mint a jelzők. Jelzők nélkül unalmasak a mondatok, olvasta valahol, és igazat adott a szerzőnek. A görögdinnye édes, savanykás íze hűsít. Érezte, amikor bekapta az első falatot, és a kerti padon üldögélve az újságba is belekóstolt. Most már azzal a boldog tudattal helyezte magát kényelembe, hogy órákon át olvashat. A hírekkel kezdte. Egy katalán bank jóvoltából Spanyolország újabb művészeti múzeummal büszkélkedhet, állt a fényes papíron. A CaixaForum a Prado és a Zsófia Királynő Múzeum szomszédságában található. Azután a bagdadi tolvajok jöttek. Öt évvel ezelőtt, az amerikai csapatok bevonulása körüli zűrzavarban tizenhatezer antik műtárgy tűnt el a Bagdadi Nemzeti Múzeumból, amelynek nincs könnyű dolga, amióta az amerikaiak által vezetett koalíciós hadsereg lerohanta Irakot. A hírek után huszonhét oldalas kiállításajánló következett; festményeket, fotókat, videókat, installációkat ajánlottak New Yorktól Debrecenig, a Museum of Modern Arttól kezdve a MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központig. Montpellier-ben, a Musée Fabre-ben szeptember végéig láthatóak Gustave Courbet festményei. Courbet ellentmondásos művész volt, a XX. századi szenzációvadászok előképe. A botrányból élt, és ezt nem szégyellte bevallani. A százharminc művét felvonultató, hallatlanul nagyszabású életmű-kiállítása az Egyesült Államokból tért vissza Európába.

Ült a kertben, ette a görögdinnyét, pásztázta az okkersárga, piros, lila, fehér és rózsaszínű virágokat, a paradicsomot, a paprikát, a múlt héten elrakott kovászos uborkát a hatalmas dunsztosüvegben, közben Batthyány Gyula art deco stílusban készült alkotásait nézegette Molnos Péter finom invencióval összeállított albumából, P. Szűcs Julianna írását olvasgatva a művészről és alkotásairól. Isten hozott, édes életünk volt a cikk címe. Az újság terei meglepték. Mindenre van hely. Hatalmas képek, ízlésesen tördelt szöveg. Látvány és tér. Milyen édes ez a görögdinnye! Evett egy falatot, majd tintatartókhoz, dobozokhoz és díszvázákhoz, az újság másik art deco témájú írásához lapozott, a Magyar Művészeti Műhely (1917–1929) című Buzinkay Péter-tanulmányhoz.

Két interjút talált az Artmagazinban. Az egyiket, mely véget sem ért, hiszen a szerző azt írta a végére, hogy folytatása következik, Pátzay Vilma műgyűjtő szaktekintély, az egykori Műgyűjtők Galériájának vezetője, most többszörös nagymama adta az Odeon mozi kávézójában. Bőrnadrágban. A vagányan rasztás hajú, sörözgető fiatalok között. Lazán. Úgy, hogy közben Babucsik Anna, az interjú készítője fesztelenül rágcsálhatta a pörkölt mandulát. A másik interjúban, mely az Áramlás címet kapta szerzőjétől, Perenyei Mónikától, Szépfalvi Ágnes festő szólal meg: „Egyfajta naplót írok a képeimmel, és mivel saját életemnek nem lehetek a »paparazzója« – azaz nem fotózhatom az épp történteket, nem dokumentálhatom a saját jelenlétemet – a filmes fotók a legjobb forrásai a munkáimnak. (...) Szerintem a film úgy működik, mint a mese: beszűrődik a kollektív tudatalattinkba, ugyanakkor élet-makettként is felfoghatjuk, vagyis tömörített időben játszódó életként.”

Egy pillanatra becsukta a lapot, és a tányéron pirosló két görögdinnyeszeletre bámult. Tetszett neki a gondolat az életről, a meséről, a filmről és az időről. Megint bekapott egy falat görögdinnyét, és úgy érezte, szép a világ. A kert, a nyár, a meggyfa is a kert végében. Amikor ismét az Artmagazinba lapozott, kínai lányokat pillantott meg, amint igézően, bájosan és csábítóan néznek be egy autóba. És az autón keresztül rá. Lágy érintés, a kelet gyöngyei. Wing Shya fotózta őket a Time magazin 2005. februári mellékletéhez. China Desing Now. Winkler Nóra, az újság stratégiafelelőse Londonba, a Victoria & Albert Museumba ment, hogy láthassa a Kína-kiállítást, és megírja élményeit Nóra jelenti című rovatában. Közben elfogyott a görögdinnye a tálról, hiába kereste. Wanted! Harsogták féloldalas zöld betűk az újság utolsó lapjain. A Magyar Nemzeti Galéria Borsos József biedermeier festő és fényképész munkásságát a jövő évben tervezi bemutatni, ezért kérik azokat, akiknek a tulajdonukban vannak a művész festményi, fotói, jelezzék a megadott címeken. Olvasnivalót is ajánl a lap, hat könyvet. A görög művészetről például, azután Andalúziáról meg a Szentendrei Régi Művésztelepről. És Mona Lisa megfejthetetlen mosolyáról. Ráadásnak pedig stílusokról és formákról meg a borról a művészetben. Mind a Gutenberg-galaxis viszonylag friss terméke.

Ült a vén szilvafa alatt a lassan érkezett nyári alkonyatban, a virágok bágyadtan lehelték végső sóhajukat a búcsúzó napfénybe, az utolsó képet nézegette. Borsos József Virágcsendélet lepkével. Egy káposztalepke röppent fel a paradicsomok közül. Nézte a liliomok fölött tovarepülő pillangót, és arra gondolt, legközelebb is megveszi az Artmagazint. Mert szép. Lélekkel írják, gondosan válogatják a képeit. Topor Tünde a főszerkesztő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?