A Fidesz nem Európa jövője, hanem Magyarország múltja

<p>Szél Bernadett, az LMP társelnöke így reagált Orbán Viktor magyar kormányfő Tusványoson elmondott beszédére. Minden ellenzéki párt bírálta a beszédet, az MSZP szerint Orbán Viktor célja, hogy szembeállítsa Magyarországot Európával, a Jobbik pedig azt hangsúlyozta, a józan ész helyett rögeszmék irányítják Magyarországot.</p>

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje reagálásában azt írta, a jövő évi voksolás tétje, hogy Magyarország Oroszországhoz vagy Európához akar-e tartozni, továbbá az is, hogy az emberek egy leszakadó, igazságtalan Magyarországra vagy egy egyenlőségre és igazságos épülő jövőre szavaznak. Orbán Viktor célja, hogy szembeállítsa Magyarországot és a magyarokat Európával, ehhez felhasználva a visegrádi négyeket is - fejtette ki Botka László, hozzátéve, sikeres Európa nélkül nincsen sikeres Magyarország sem. Kiemelte, hogy a baloldal szerint is meg kell védeni Magyarországot, amelynek legfőbb problémája a történelmi léptékű kivándorlás, amiért szerinte Orbán Viktor politikája felelős.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a beszédre reagálva azt írta, Orbán Viktor miniszterelnök ismét bebizonyította, hogy tisztességes bérek és nyugdíjak, modern egészségügy és oktatás helyett csak ellenségképet tud adni a népnek. Úgy fogalmazott: a magyaroknak elegük van az "állandó háborúskodásból, a hatalmi arroganciából, a korrupcióból". Hozzátette: Orbán Viktor továbbra sem képes az emberek valódi problémáival foglalkozni, ehelyett "a saját démonaival küzd". Nem az ország sorsáért, hanem a saját hatalmáért aggódik, ezért bukása "szükségszerű", hogy Magyarország "az orbáni rögeszmék" helyett a józan ész útjára léphessen - hangsúlyozta.

A BESZÉD ÖSSZEFOGLALÓJA ITT

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint a Fidesz nem Európa jövője, hanem Magyarország múltja. Közleményében azt írta: a Fidesz kormányzása alatt "nőtt Magyarország kiszolgáltatottsága, megroggyant hagyományos, stabil nemzetközi kapcsolatrendszere és a magyar emberek túlnyomó többsége rosszul járt". Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Orbán Viktor legkevésbé sem a jövő: a Fidesz és a rendszerváltás óta hivatalban lévő kormányok a múlt részei, nincs rájuk szüksége a megújuló Magyarországnak.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök teljesen elvesztette kapcsolatát a magyar valósággal, és rabja lett a saját propagandájának. Nagy-Huszein Tibor, a párt alelnöke sajtótájékoztatóján közölte: semmit nem lehetett megtudni a beszédből arról, hogy mik az ország valós problémái, miért megy tönkre az egészségügy és az oktatás, miért Magyarországon az egyik legalacsonyabb a fizetés az unióban. Ehelyett - tette hozzá - Orbán Viktor összeesküvés-elméleteket mondott az unióval kapcsolatban és olyan szövetségekről beszélt, amelyek az EU-val ellentétesek, így felmerülhet, hogy mégis ki akarja vezetni az országot az európai közösségből.

Juhász Péter, az Együtt elnöke közleményében azt írta: Magyarország elveszíti jövőjét, ha az orbáni úton megy tovább. Szerinte a magyarok hétköznapi problémái már egyáltalán nem érdeklik a miniszterelnököt, csak folyamatos harcot hirdet mindenki ellen, "aki nem a Fidesz szavazója". Úgy fogalmazott: Orbán Viktor fél a modern, szabad és fejlődő világtól, ezért nem tud újat mondani, harmadik éve csak ugyanazokat a "kirekesztő, nyugat-ellenes és szabadságkorlátozó butaságokat" szajkózza.

HÁTRACSAVART KÉZZEL RÁNGATTAK KI EGY TÜNTETŐT ORBÁN BESZÉDÉRŐL

A Párbeszéd szerint nem külső erőkkel, hanem "saját népével áll harcban" a miniszterelnök. Ezt mutatja az is - tették hozzá -, hogy a vele ellentétes véleményt képviselőket "ismét atrocitás érte" a beszéde alatt. Karácsony Gergely, a párt miniszterelnök-jelöltje, társelnöke azt írta, a miniszterelnök és a kormány viselje a jogos kritikát, és állítsa le Paks 2 építését, a Római-part árvízvédelmének durván környezetpusztító módon tervezett megvalósítását és a Városliget "betondzsungellé" változtatását.

A Magyar Liberális Párt szerint Orbán Viktor Európa-ellenes politikája "zsákutcába vezeti hazánkat". Magyarországra nem a menekültek, Soros György, Brüsszel és nem is a civilek jelentenek veszélyt, hanem az uniós tagságot és a társadalmi békét egyszerre veszélyeztető, folyamatos gyűlöletkeltés - írták, hozzátéve: "aki Orbánra szavaz, az a bezárkózó és leszakadó Magyarországra szavaz".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?