A fertőzöttszám nő, de a minisztérium kivár

LEle
Pozsony |

Hétről hétre rohamosan emelkedik a naponta azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, de az egészségügyi minisztérium egyelőre nem tervezi a maszkviselés kötelezővé tételét.

Ahogy arról nemrégiben lapunk is beszámolt, június végén hirtelen emelkedésnek indult az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. A hónap első három hetében a napi esetszám 150 és 200 között mozgott, viszont az utolsó héten gyakorlatilag megháromszorozódott.

Június 28. óta naponta 500-nál is több fertőzöttet azonosítanak (kivéve a hétvégéket, amikor jóval kevesebb tesztet végeznek). Július 4-én az esetszám elérte a 667-et, legutóbb május 3-án találtak ennyi beteget 24 óra leforgása alatt. Ezt követően, július 5-én ismét egy látványos zuhanás figyelhető meg a görbén, ezen a napon csak 250 új fertőzöttet találtak, azonban ennek az az oka, hogy az ünnepnapokon is kevesebb a mintavétel.

Minden harmadik teszt pozitív

Az egészségügyi minisztérium adatai alapján naponta átlagban 1100 PCR-tesztet végeznek, amelyeknek a 38 százaléka pozitív, vagyis minden harmadik mintában jelen van a vírus. A magas pozitivitási arány arra utal, hogy ha több tesztet végeznének, akkor feltehetően a napi fertőzöttszám is jóval magasabb lenne. A szakértők azonban hangsúlyozzák, hogy a kevesebb tesztelés nem szlovákiai sajátosság, más európai országokban is jelentősen csökkentették a napi mintavételt. Ennek oka, hogy az államok inkább az oltással, valamint a veszélyeztetett csoportok védelmével szeretnék megfékezni a járvány terjedését.

Még nincs maszkviseléls

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter azonban megjegyezte, továbbra is csak a maszkviselés kötelezővé tétele merülhet fel, mint járványügyi óvintézkedés, komolyabb lezárásokat nem terveznek. Hogy az említett intézkedésre milyen magas esetszámnál kerülhet sor, a tárcavezető egyelőre nem pontosította.

A minisztérium adatai alapján sajnos a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is nő. Az előző héten még 287 beteget kellett bent tartani, most viszont már 305 pácienst ápolnak, ami 6 százalékos emelkedésnek felel meg. Lélegeztetőgépre viszont csak heten szorulnak. A kórházakba naponta 43 új beteget vesznek fel koronavírussal, az előző héten ez a mutató még 32 volt.

Az ellenőrzött mintákból már egyértelműen látszik, hogy Szlovákiában is az omikron mutáció BA.5-ös alvariánsa számít dominánsnak. A június utolsó hetében szekvenált 32 minta 70 százalékában mutatták ki a koronavírus újabb mutációját. A következő hetekben a BA.5-ös mutáció feltehetően még nagyobb túlsúlyba kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?