A feliratok nyelve a jogszabályok tükrében

Sajnos, Kulcsár Ferencnek igaza van, s még szomorúbb a helyzet, ha szembesülünk azzal a ténnyel, hogy ez a jelenség nemcsak a szerző lakóhelyére jellemző, hanem Szlovákia többi magyar többségű településére is. Tudjuk, a többnyelvű társadalmakban a kisebbségi nyelvek érvényesítése általában jogi kérdés. Különösen igaz ez a közép-kelet-európai országokra, köztük Szlovákiára is, ahol a kisebbségi nyelvek használatát különféle törvények, rendeletek szabályozzák. De vajon valóban ezeknek köszönhetően hiányoznak településeinkből a magyar nyelvű feliratok?

Az 1990. és az 1995. évi nyelvtörvények szerint a hivatalosnak számító feliratok (pl. közigazgatási szerv megnevezését tartalmazó feliratok, utcanevet jelölő feliratok stb.) csak szlovák nyelvűek lehettek. Az 1999. évi kisebbségi nyelvhasználati törvény 2. paragrafusának 5. bekezdése azonban már arról rendelkezik, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 %-ot, a településen működő közigazgatási szervnek az épületen elhelyezett nevét kisebbségi nyelven is fel kell tüntetni. (A jogszabály „szépséghibája”, hogy a belügyminisztérium 2000. évi iránymutatása szerint a település neve ilyenkor is csak államnyelven szerepelhet a feliraton, tehát: Obvodný úrad Komárno, Körzeti Hivatal Komárno.) Ha a kisebbséghez tartozó lakosság számaránya eléri a 20 %-ot, az adott településen a tájékoztatást szolgáló információkat – ilyenek pl. a fontos intézmények elhelyezkedéséről tájékoztató feliratok, az utcanevek, illetve egyéb, a településen belüli tájékozódást segítő feliratok – az államnyelven kívül a nemzeti kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni.

Az 1995. évi nyelvtörvény szerint kötelezően államnyelvűek voltak a főként az üzletekben, sportlétesítményekben, vendéglátó-ipari egységekben, utcákon, utak mellett és fölött, repülőtereken, pályaudvarokon és tömegközlekedési eszközökön elhelyezett, a nyilvánosság tájékoztatását célzó feliratok, reklámok és közlemények. Az 1999. évi kisebbségi nyelvhasználati törvény 4. paragrafusának 2. bekezdése alapján azokon a településeken, ahol a kisebbségi állampolgárok aránya eléri a 20 %-ot, a fontos információkat, főként az óvó, figyelmeztető és egészségügyi tájékoztató szövegeket a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen kisebbségi nyelven is feltüntetik. A rendelkezés hiányossága azonban, hogy nem tisztázza, pontosan milyen információkat kell kisebbségi nyelven is közölni, s azt sem, kinek a kötelessége ezeket a tájékoztató jellegű feliratokat, táblákat kihelyezni. Csupán egy általános érvényű rendelkezés található a törvényben, mely szerint a kisebbségi nyelvhasználat feltételeit a helyi közigazgatási szerv köteles megteremteni. A kérdés tehát úgy hangzik, hogyan tudja meggyőzni a helyi önkormányzat a bankok, biztosítók, üzletek, kávéházak vezetőit arról, hogy saját költségükön kisebbségi nyelvű feliratokat függesszenek ki a hozzájuk tartozó vagy a tulajdonukban levő épületekre. S míg a választ keressük, ne feledkezzünk el a kisebbségi nyelvhasználati törvény 1. paragrafusának első mondatáról, amely így hangzik: „A Szlovák Köztársaság azon polgárát, aki nemzetiségi kisebbséghez tartozó személy, megilleti az a jog, hogy az államnyelven kívül a nemzetiségi kisebbség nyelvét használja”. Merjünk hát élni nyelvi jogainkkal!
Misad Katalin; a szerző nyelvész