A Dôvera ügyfeleit is kezelik

Pozsony |

<p>Az utolsó pillanat után két nappal megegyezett&nbsp;a Dôvera&nbsp;Egészségbiztosító az orvosokkal, a biztosító ügyfelei így már nyugodtan mehetnek orvoshoz. Az orvosoknak ugyan október elsejétől nem volt szerződésük, de ingyen kezelték&nbsp;a Dôvera&nbsp;ügyfeleit is.&nbsp;</p>

A Járóbeteg-kezelő Orvosok Szövetsége (ZAP) és a Dôvera már a nyáron megkezdte a tárgyalásokat az új szerződés feltételeiről, de annak érvényességéig, vagyis szeptember 30-ig nem sikerült megegyezniük. A szerződést ugyan még mindig nem írták alá, de a legfontosabb kérdésekben végül kedd esete sikerült megállapodniuk. „Megegyeztünk, hogy az ügyfeleink minden korlátozás nélkül hozzájuthatnak a gyógykezeléshez“ - tájékoztatott a megbeszélések befejezte után Matej Štepiansky, a Dôvera szóvivője. A megállapodás alapja, hogy az orvosok november 1-től 5 százalékkal több pénzt kapnak a biztosítótól. Igaz, ezt a biztosító ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az egészségügy még ebben az évben 100 millió euró kiegészítő összeget kapjon a központi költségvetésből. Ez a feltétel azonban megvalósulni látszik. 

A ZAP szerint a megegyezés kompromisszumon alapszik, de tartós elégedettségről nem beszélhetnek. „A megegyezéssel az egészségügyi ellátás folyamatosságát akartuk biztosítania a betegeknek, és meg akartuk nyugtatni tagjainkat, de pénzügyi szempontból nem beszélhetünk elégedettségről“ - jelentette ki tegnap Marian Kollár, a ZAP elnöke. Megerősítette az 5 százalékos emelést, de kiemelte, hogy nem fogadták el a biztosító által javasolt minőség-ellenőrző paramétereket, amelyek szerintük kizárólag gazdasági paraméterek voltak. Nem fogadták el azt sem, hogy a Dôvera betegei előjegyzésre érkezhessenek az orvoshoz, a szakorvosoknál pedig legkésőbb 3 héten belül kapjanak időpontot az első kivizsgálás alkalmával. A Dôvera szerint azonban a megegyezés részét képezik a „minőség mérhető paraméterei is“. 

Kollár elismerte, hogy egyelőre még nem írták alá a szerződést, de már csak a részletekben kell megegyezniük, az orvosok pedig úgy kezelik a betegeket, mintha a szerződés már papíron lenne. „A szerződések és az adminisztratív ügyek kérdésében napokon belül megállapodunk. Napokon belül aláírt szerződés lesz. Ez azonban a beteg szempontjából nem jelent változást, minden orvos úgy kezeli majd a Dôvera ügyfeleit, mintha szerződésben állna a biztosítóval“ - jelentette ki tegnap Kollár. A biztosító megígérte azt is, hogy az orvosoknak kifizetik azokat a kezeléseket is, amelyeket október első napjaiban biztosítottak a betegeknek. A ZAP-nak mintegy 2000, járóbeteg-kezelő orvos a tagja, vannak köztük háziorvosok, gyerekorvosok és szakorvosok is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?