A diák hálája élteti a pedagógust

Egy tanár számára a legnagyobb megbecsülést a diákok és pedagóguskollégák tisztelete és szeretete jelenti. Hogyan fogadta a megtisztelő jelölést a díjra, mellyel a napokban pályatársai javaslatára kitüntették?

Természetesen meglepődtem, az ember érthetően örül az ilyesminek. Sosem számítottam díjakra, kitüntetésekre, egész életemben csupán dolgoztam, végeztem a munkámat, úgy, ahogy jónak láttam. Mindenképpen örvendetes a helyiek kezdeményezése, mivel nem sok példát tudunk arra, hogy megválasztották volna az év pedagógusát, sem Dunaszerdahelyen, sem máshol.

Immár negyvenegy esztendeje gimnazistákat oktat. Aki ilyen hosszú időt tölt el fiatalok körében, lelkében fiatal marad?

A fiatalok általában jókedvűek, aránylag gondtalanul élik az életüket, jól érzik magukat a bőrükben, és a tanár észrevétlenül is hasonul hozzájuk. A tanár fiatalok között élheti le az életét. Ez egy óriási előnye a pedagóguspályának, mert a közvélekedéssel ellentétben természetesen számtalan előnnyel jár ez a hivatás, nem szólva most a sajnálatosan alacsony pedagógusbérekről. A pedagógusnak, amint a tanterembe lép, félre kell tennie a mindennapok során felgyülemlő problémáit.

Említette, manapság is érdemes a tanári hivatást választani. Mivel tudná erősíteni a pályakezdő pedagógusok hitét, miért lépjenek a katedrára?

Az egyik érvem, hogy mindvégig fiatalok között végezhetik munkájukat. Elsősorban azonban a tanítványok hálája élteti a pedagógust. Még akkor is, ha általában csak évek múlva jön rá az egykori tanítvány, hogy mivel tartozik tanárának. Persze nem mindegyik hajdani nebuló mond köszönetet, de a többség előbb-utóbb hálával gondol oktatójára. Gyakran előfordul velem, hogy megállítanak az utcán, legutóbb is találkoztam egy régi diákommal, aki a szlováknyelv-tudását köszönte meg nekem. A régi tanítványaim egy része azt kéri tőlem, hogy tanítsam a gyermekeiket. Ilyen látszólag apró dolgok járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a tanár ne veszítse el hitét hivatása iránt, és örömöt leljen az egyébként néha bizony fárasztó és általában alulfizetett munkájában. Én most azzal, hogy megkaptam ezt a magas pénzjutalommal járó díjat, nem panaszkodhatom az anyagi megbecsülésre, de számtalan kollégámnak rendre nagy gondot okoz fizetéstől fizetésig kijönni a keresetéből.

Mikor volt jobb tanítani, pályakezdőként a hatvanas években vagy manapság? Miben változott a tanár munkája az elmúlt negyven évben?

A tanároknak véleményem szerint most nehezebb a dolga. A társadalom nagymértékű átalakulása a gyerekek világában is leképeződik. Főként a diákok tanuláshoz való hozzáállása változott. Az utóbbi időkben egyebek mellett azt tapasztaltam, hogy mind többen, több esetben a csoport fele jelzi a tanítási óra elején, ilyen-olyan okok miatt nem készült fel. Korábban nem nagyon fordult elő ilyesmi.

Hatvan felett mennyire megterhelő a tanítás, miből merít energiát?

Nem mondanám, hogy nagyon megterhelő, még akkor sem, ha az embert némileg elfárasztja az átlag napi hat-hét óra. Időnként túlórát is vállalok, szlovák nyelvet és irodalmat oktatok, a másik szakomat, a magyart, sajnos nem. A munkát megérzi az ember, de szerencsére elég jó az erőnlétem. Évekig rendszeresen jártam futni, az utóbbi időben azonban felhagytam a testmozgással. Mostanában újra fontolgatom, hogy elkezdem a testedzést, még ha csak hosszabb sétákkal is. Rám egyébként kezdettől fogva jellemző volt és még ma is szokásom, hogy nem ülök le a tanítási órán, fel-le járkálok a padsorok között. Ezenkívül jót tesz a szabadidőben végzett fizikai munka is. Gyakran töltöm az időmet kertemben, ahol mindig talál munkát az ember.

Mivel próbálja lekötni a nebulók figyelmét?

Én úgy gondolom, és ezt mások is megerősíthetik, hogy a szigorúbb tanárok közé tartozom. Közvetlen kollégáim is mondták már, talán én vagyok a legszigorúbb pedagógus a gimnáziumban, ahol már több évtizede tanítok. Mindig megköveteltem a tudást a gyerekektől. Persze csakis az átadott tudást és műveltséget kérheti számon a tanár. Éppen ezért próbálok minél több tudásmennyiséget átadni a tanítványaimnak. Mivel idegen nyelvet oktatok, a legfontosabb, hogy kibillentsem passzivitásukból és beszéltessem a tanulókat, ezáltal pedig aktív részeseivé váljanak a tanítási órának. Ezenkívül – és ezt másoknak is ajánlhatom – tartom az egy lépés távolságot a diákokkal szemben, nem engedem meg, hogy egy kicsit is szemtelenül viselkedjenek velem. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem beszélgetek a tanítványaimmal a tantárgyhoz csak lazán kötődő témákról vagy egyéb iskolán kívüli dolgokról. Én azt vallom, a tanulónak teljesítenie kell.

Megfogalmazná ars poeticáját?

A tanár feladata, hogy a lehetőségekhez mérten a lehető legnagyobb tudással vértezze fel a diákot. Ennek folyományaként a tudás számonkérésekor legyen szigorú, a tanulótól a legtöbbet követelje.