A Demokraták szerint Magyarország beavatkozik a választási kampányba

 Jaroslav Naď

Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter kedden és szerdán Szlovákiába utazik, hogy részt vegyen a Szövetség kampányrendezvényein. Az Eduard Heger vezette Demokraták (Demokrati) szerint ezzel Magyarország durván beavatkozik a választási kampányba.

FRISSÍTÉS:

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a borsi kastélyban tartott keddi sajtótájékoztatóján leszögezte, a magyar kormány ezentúl is folytatni fogja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Szövetség kérésére, de ezek sikeréhez fontos a parlamenti képviselet megléte is, ezért lényeges az is, hogy minden magyar elmenjen szavazni hétvégén.

„Ma a Szövetség elnökségének javaslatára abban állapodtunk meg, hogy folytatjuk a felvidéki magyar közösség támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjainkat. Hogy ezek sikeresek legyenek, ahhoz pedig nagy segítséget jelentene az, ha maga a Szövetség is sikeres lenne” – jelentette ki Szijjártó a Szövetség elnökével, Forró Krisztiánnal közös sajtótájékoztatóján.

A magyar külügyminiszter szerint hétfőn a szlovák kollégája sms-ben arra kérte, hogy „viselkedjen rendesen”,

így ezt tiszteletben tartva felszólított minden felvidéki magyart, hogy szombaton vegyen részt a választáson, és éljen azzal a lehetőséggel, hogy egységes magyar pártra is lehet szavazni. „Amennyiben ez az egységes magyar párt kellő támogatást kap a magyar emberektől, akkor a magyar képviselet vissza tud térni a szlovákiai nemzeti tanácsba” – emelte ki. Leszögezte, hogy Magyarországnak érdeke a jó kétoldalú együttműködés, amelyben a felvidéki magyarság fontos összekötő kapocs és erőforrás. „Minél erősebb ez az erőforrás, magyarul, ha van parlamenti képviselete, annál nagyobb hozzájárulást is tud adni a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez” – vélekedett. „Hosszú évekig küzdöttünk a Felvidéken is a szétszabdaltsággal, amelynek politikai lenyomata is volt több párt képében. Mára azonban sikerült elérnünk azt, hogy a magyarok, a magyar erő, az egy pártban koncentrálódik” – jelentette ki.

Szijjártó a sajtótájékoztatón a szlovákiai magyarságnak nyújtott támogatáson túl arról is beszélt, hogy Magyarországnak Szlovákia a harmadik legfőbb kereskedelmi partnere, a két ország közös határa 654 kilométer hosszú, ráadásul van egy még fontosabb ok a minél jobb viszonyra törekvésnek, mégpedig a csaknem félmilliós magyar kisebbség. „Mondhatnám azt is, hogy van kis híján félmillió okunk arra, hogy a magyar–szlovák kapcsolatok folyamatos fejlesztésén dolgozzunk” – összegzett. 

A tervek szerint Szijjártó kedden a Szövetség borsi kastélyban tartott kampányrendezvényén vesz részt, szerdán pedig Gútára utazik, ahol a helyi malom egy új részét mutatják be.

Jaroslav Naď, a Demokraták alelnöke keddi sajtótájékoztatóján bírálta a magyar diplomácia vezetőjét, amiért anélkül utazik Szlovákiába, hogy arról előzetesen egyeztetett volna a szlovák külügyminisztériummal. A volt hadügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte Szijjártó néhány nappal a parlamenti választás előtt tett szlovákiai látogatását.

Naď emlékeztetett Szijjártó azon, a közelmúltban tett kijelentéseire, amelyet a szlovák rendvédelmi szervek munkájáról tett, illetőleg arra is, amikor a magyar külügyminiszter az ellenzéki Smer vezetőjével, Robert Ficóval tartott közös sajtótájékoztatót.

Mint mondta, a Demokraták értékeli a kiváló védelmi együttműködést Magyarországgal, a jószomszédi kapcsolatok megtartásához azonban szükségesnek tartja azt is, hogy a magyar kormány képviselői ne tegyenek olyan lépéseket, amelyekkel beavatkoznak a választási kampányba és Szlovákia belügyeibe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?