A Csemadok-törvényt is elnapolták

A parlamenti vitában olyan nézet is elhangzott, mely szerint ha az állam nem határoz meg feladatokat, melyek elvégzését a támogatásért cserébe elvárná a szervezettől, a támogatás odaítélése akár alkotmányellenes is lehet ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

A parlamentben éles vitát váltott ki Csemadok-törvény, amely értelmében a kulturális szervezet évente 300 ezer euró állami támogatást kapna. A javaslatról most nem szavaztak. Az állampolgársági törvény módosítását is újra elnapolták. Az azonban szinte biztos, a jogszabály a jövőben is tiltja, hogy a szlovákiai magyarok felvegyék a magyar állampolgárságot. 

A parlamentben kedden szinte egész nap arról a törvényjavaslatról vitáztak, amely értelmében a Csemadok évente 300 ezer eurós állami támogatást kapna a működésére és amelyet Gyimesi György, az OĽaNO képviselője nyújtott be. Miután Gyimesi a felvezetőjében elmondta, a kulturális szervezet 1996-ig állandó állami támogatásban részesült, amikor is a Mečiar-kormány megvonta azt, így a mostani törvénnyel csak helyreállítanák az eredeti állapotot. Érvként hozta még fel, hogy a Csemadok több évtizedes hagyománnyal, kiterjedt regionális struktúrákkal és többezres taglétszámmal rendelkezik. 

A parlamenti vitában aztán a koalíciós Sme rodina képviselője, Miloš Svrček arról beszélt, nem támogatja a javaslatot, hiszen akkor a különböző civil szervezetek, polgári társulások is sorban jelentkezhetnének hasonló, állandó állami támogatásért. Kifogásolta azt is, hogy a törvényjavaslat szerint a Csemadok nem válna állami szervezetté, így az állam közvetlenül nem ellenőrizhetné, mire költi a szervezet a pénzt. Szerinte az sincs rendben, hogy az állam a Csemadok számára nem határoz meg feladatokat, amelyek elvégzését a támogatásért cserébe elvárná a szervezettől. Ezért és az állami ellenőrzés hiánya miatt szerinte a Csemadok javasolt támogatása akár alkotmányellenes is lehet. „A Csemadok semmiképpen sem kerülhet a Matica slovenskával egy szintre, sem törvényileg, sem pedig a finanszírozásának módját tekintve” – mondta Svrček. 

A Sme rodina pálfordulása
Korábban Gyimesi lapunknak úgy nyilatkozott, a Sme rodina frakciója támogatja a Csemadok állami támogatásáról szóló javaslatát. A kormánypártnál mi is érdeklődtünk, mi ezzel kapcsolatban az álláspontjuk, de ismételt megkeresésünkre sem kaptunk választ. Gyimesi kedden, az ülés szünetében elmondta, meglepte őt, hogy a Sme rodina nem szeretné támogatni a javaslatot. „Most nagyon meglepődtem, hogy amikor lassan már szavazni kellene a törvényről, előszedtek valamit, ami egyébként nem is igaz és amiről mi előre nem tudtunk” – utalt Gyimesi Svrček érveire. Az OĽaNO képviselője arról is beszélt, korábban, amikor a Csemadok-törvényről a koalíciós tanácsban tárgyaltak, a tervezetet a Sme rodina sem kifogásolta. Arra is emlékeztetett, hogy a javaslat előkészítése során Svrčekkel együtt vett részt a Matica slovenskával folytatott tárgyalásokon, ahol a szlovák kulturális szervezet finanszírozásának átalakításáról tárgyaltak. A Sme rodina ugyanis ezt kérte a Csemadok-törvény támogatásáért cserébe. Gyimesi hozzátette, ha a Csemadok-törvény nem megy át, akkor a Matica slovenská finanszírozását sem alakítják át. 

Az ellenzék kiakadt
A törvényhozásban az ellenzéki képviselők ágáltak a leghangosabban a Csemadok állami támogatása ellen. A smeres Juraj Blanár szerint, ha rendelkezésre áll pénz a nemzetiségi szervezetek támogatására, akkor azt inkább a Kisebbségi Kulturális Alapnak kellene adni, mint egyenesen a Csemadoknak. A szélsőjobboldali ĽSNS képviselője, Rastislav Schlosár egyenesen irredentának nevezte a magyar kulturális szervezetet és annak vezetőjét, Bárdos Gyulát, a Szövetség elnökségének tagját. „A probléma az, hogy ez egy politikai, irredenta, soviniszta, lényegét tekintve szlovákellenes egyesület” – mondta a Csemadokról az ĽSNS képviselője, aki egyetlen eurót sem adna a szervezetnek. A szélsőséges képviselők habitusuktól függően egymásra licitálva szónokoltak a törvényjavaslat, illetve a magyar kisebbség bárminemű támogatása ellen. Az ĽSNS tagjai között voltak olyanok is, akik szerint, ha a magyarok több forrást, elismerést akarnak, akkor azt Magyarországon megkaphatják. Szlovákia déli régióiban pedig szerintük „magyarizáció” zajlik. 

Kedd este, amikor a parlament a Csemadok-törvény első olvasatba utalásáról szavazott volna, Gyimesi váratlanul egy ügyrendi javaslattal élt, amely alapján a plénum a törvényhozás ülésének utolsó szavazásaként sorolta be a jogszabályról való döntést. Ez azt jelenti, hogy a parlament ugyan megtárgyalta a javaslatot, de csak napok múlva szavaznak róla. 

Megint elnapolták
A parlament napirendjén eredetileg szerepelt az állampolgársági törvény módosítása is. A belügyminisztérium műhelyéből származó tervezet nem oldaná meg a szlovákiai magyarok helyzetét, hiszen lényegében továbbra is tilos lenne a Szlovákiában élő személyek számára, hogy egy másik állampolgárságot felvegyenek. A belügyminiszter Roman Mikulec (OĽaNO) azonban azt kérte, halasszák a már második olvasatban, tehát közvetlenül a jóváhagyás előtt lévő javaslat tárgyalását a parlament következő, november 23-án kezdődő ülésére. A tárcavezető ugyanis beteg, nem tud részt venni az ülésen. A tervezetet első olvasatban még idén márciusban szavazta meg a törvényhozás. 

Gyimesi egy módosító javaslatot nyújtott be az állampolgársági törvény átalakításáról szóló tervezethez. Eszerint visszaállna a 2010-es ellentörvény előtti állapot, újra szabaddá válna a kettős állampolgárság. A javaslatot a képviselő azonban most visszavonja. Elmondta, a Sme rodina és az OĽaNO nem látott problémát a javaslatában, azzal, hogy a parlamenti frakciójuk tagjai saját belátásuk szerint szavazhattak volna az indítványról. „Ez ellen azonban tiltakozott az SaS, ők vétózták, így visszavonom a módosítást” – mondta Gyimesi. A képviselő arról is beszámolt, hogy a koalíció csak részben fogadta el azt a módosító javaslatot, amelyet az OĽaNO és az SaS frakciójában ülő néhány képviselő adott be és amely némileg enyhítene a tiltáson. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?