A cseh kormányfő Prágában fogadta Šimečkát

Petr Fiala Michal Šimečka

Kiváló a kapcsolat Csehország és Szlovákia között – mondta pénteken Petr Fiala cseh miniszterelnök, miután Michal Šimečkával, az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) mozgalom elnökével találkozott.

„A Kramář-villában (Prágában) köszöntöttem Michal Šimečkát, akivel egyetértünk a külpolitikai kérdésekben. Tudjuk, ki az agresszor és ki az áldozat, és azt is tudjuk, kinek kell segíteni” – írta közösségi oldalán a cseh miniszterelnök.

Fiala és Šimečka abban is egyetértett, hogy számos közös érdeke és projektje van Szlovákiának és Csehországnak, például az energetika vagy a közlekedési infrastruktúra területén. „Mindannyiunk érdeke, hogy a csehek és a szlovákok együttműködjenek és fejlesszék a kölcsönös kapcsolatokat” – közölte a cseh miniszterelnök.

Šimečka, a szlovák parlament alelnöke a találkozó után azt mondta, a cseh miniszterelnök Szlovákia barátja, és felelős európai államférfi. „Egy lényeges üzenetet közvetítettem neki – Szlovákia nem egy személyben Robert Fico (Smer) miniszterelnök” – jelentette ki.

Kapcsolódó cikkünk

A PS elnöke azt mondta, Szlovákiában rengeteg ember „egyértelműen Európa- és Nyugat-párti, értékeli a partnerséget, és felelősségteljesen viszonyul a szomszédunkban zajló eseményekhez, az Ukrajnának nyújtott segítséget is beleértve”. „Egyúttal méltattam Petr Fiala miniszterelnök vezető szerepét és kezdeményezését ezen a területen” – tette hozzá.

Olyan mély és fontos kapcsolatok kötik össze a két országot, amelyeket egyetlen kormány sem veszélyeztethet – mondta Šimečka. „Megértem a cseh kormány őszinte jelzéseit, elvégre ez is feladata a legközelebbi partnernek. Teljesen biztos vagyok abban, hogy közösen túljutunk ezen a nehéz időszakon, és kész vagyok mindent megtenni a jó kapcsolatokért” – tette hozzá.

Szlovákia ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjára válaszul Csehország a héten elhalasztotta a cseh-szlovák kormányközi konzultációt. Nem tartják meg az április végére-május elejére Csehországba tervezett közös kormányülést. Robert Fico miniszterelnök erre úgy reagált, hogy a cseh kormány döntése nem befolyásolja Szlovákia szuverén külpolitikáját, és továbbra is szívesen látják Szlovákiában a cseh kormány képviselőit .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?