Guy Verhofstadt
A CoFoE első panelje online ülésezett, szóba került a digitalizálás is
Az Európai Unió állampolgárai az elmúlt hétvégén az Európai Unió jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) első panelje keretében többek között az infrastruktúráról, a gazdaságról, a digitalizálásról és a szociális biztonságról cseréltek eszmét.
A gazdasággal, társadalmi igazságossággal, oktatással, kultúrával, ifjúsággal, sporttal és digitális átalakulással foglalkozó polgári panel második alkalommal ülésezett. Az első ülésre szeptember közepén került sor az Európai Parlamentben, a franciaországi Strasbourgban. Novemberben a tanácskozás videokonferencia formájában valósult meg.
Kedden a CoFoE keretében európai parlamenti képviselők, valamint a nemzeti parlamentek törvényhozói cseréltek eszmét. Az értekezlet célja az volt, hogy bemutassa a CoFoE jelenlegi helyzetét, illetve hogy a részvevők megvitassák a nemzeti parlamentek szerepét az eredmények érvényesítése terén. A CoFoE plenáris ülésének résztvevői - 108 európai parlamenti és 108 nemzeti parlamenti képviselő - kaptak felszólalási lehetőséget.
Szlovákiát Peter Kmec (Hlas-SD), az SZK Nemzeti Tanácsa európai ügyekért felelős bizottságának alelnöke képviselte az eseményen. A vitában részt vettek továbbá a CoFoE társelnökei: Guy Verhofstadt az Európai Parlament részéről, Gašper Dovžan, az EU Tanácsa soros elnöki pozícióját betöltő Szlovénia külügyi államtitkára, valamint Dubravka Šuicová, az Európai Bizottság alelnöke.
Verhofstadt arról beszélt, hogy a CoFoE projekt már milyen messzire jutott, és elmondta, hogy mostanra mind a négy panel megtartotta a viták első fordulóját. Hozzátette: a futureu.europa.eu digitális platform látogatóinak száma kedden elérte a félmillió főt. Csaknem 26 000 európai állampolgár nyitott saját fiókot az oldalon, hogy részt vegyen az Európa jövőjéről szóló vitákban. 800 véletlenszerűen kiválasztott állampolgár határozta meg azokat a témákat és kihívásokat, amelyekkel mélyebben kellene foglalkozni. Ezeket a panelek kiválasztott résztvevői december és január folyamán közvetlenül az EP-képviselők elé terjesztik.
Eduard Kukan volt szlovák külügyminiszter és volt európai parlamenti képviselő a TASR-nek adott szerdai interjújában kifejtette: az Európa jövőjéről szóló konferenciát nem szabad "magasröptű beszédek" üres projektjének tekinteni, hanem inkább egy olyan lehetőségnek, amelyet megragadva az emberek hozzájárulhatnak véleményükkel a jövő Európai Uniójának kialakításához.
A volt külügyminiszter arra biztatta a szlovák állampolgárokat, hogy vegyenek részt a projektben. A futureu.europa.eu többnyelvű digitális platformon keresztül szlovákul is megfogalmazhatják az ötleteiket, javaslataikat.
A polgári panelekben mind a 27 tagállam képviselteti magát. Az egyes panelek résztvevőinek legalább egyharmada 25 évnél fiatalabb.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.