A cégek kicseleznék a 13. fizetést

<p>Fordítva is elsülhet a 13. fizetés bevezetését szorgalmazó javaslat, melyre a cégek akár úgy is reagálhatnak, hogy csökkentik a béreket.</p>

A vállalkozók többsége elhibázott, populista döntésnek tartja a Szlovák Nemzeti Párt javaslatát az alkalmazottaknak járó 13. fizetés kötelezővé tételére. A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) elemzése szerint az intézkedés könnyedén megkerülhető lenne, így az alkalmazottak bevételeinek a növekedése helyett legfeljebb a nemzeti párt népszerűségének a növelésére lenne jó.

Andrej Danko pártelnök a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) április eleji ünnepi közgyűlésén vetette fel az ötletet, hogy még a jelenlegi választási ciklusban Szlovákiában is be kellene vezetni a 13. bért, és hogy a munkáltatók se legyenek ellene, adó- és járulékmentessé kellene nyilvánítani. Mit gondolnak minderről a szlovákiai vállalkozók? Erre kereste a választ a Szlovák Vállalkozói Szövetség, amely az elmúlt napokban egy internetes közvélemény-kutatás során kérte ki a cégvezetők véleményét. „A 13. fizetés kötelezővé tétele egy olyan populista döntés, amely rontana a vállalkozói környezeten, ártana az ország gazdaságának, és semmilyen pluszt nem jelentene az alkalmazottaknak” – Peter Kremský, a PAS elnöke szerint nagy vonalakban ezt gondolja az intézkedésről a vállalkozók döntő többsége.

A PAS felméréséből kiderült, hogy a szlovákiai cégek nagyjából 70 százaléka egyébként már ma is fizet év végi juttatást vagy 13. fizetést. Igaz, több mint a felük ezt nem minden alkalmazottjának fizeti ki, az év végi juttatással szeretnék ugyanis motiválni a dolgozóikat. Az ilyen juttatást fizető cégek harmada azt is bevallotta, hogy ha az adott évben nem a terveik szerint alakul a gazdálkodásuk, a dolgozóik nem számíthatnak a szokásos 13. fizetésre. Kremský szerint azonban az év végi juttatás kötelezővé tételével sem javulna az alkalmazottak helyzete, épp ellenkezőleg. „Ha bevezetnék a kötelező 13. fizetést, a cégek több mint harmada egész egyszerűen visszafogná a béremeléseket, és az így megtakarított összegből fizetné ki az év végi juttatást. Csaknem minden negyedik vállalkozó ennél is tovább menne, és akár csökkentené is a fizetéseket, hogy legyen pénze a 13. fizetésre” – mondta Peter Kremský.

Az sem sokat segítene, ha az év végi juttatás kifizetésének a lehetőségét a vállalkozókra bíznák, miközben ezt adómentessé tennék. A vállalkozók csaknem fele ugyanis ebben az esetben is az év közben kifizetett béreken megtakarított összeget fizetné ki 13. fizetésként. Kremský szerint a cégek számára a legnagyobb motivációt az adó- és járulékterhek csökkentése jelenti, amiből idővel az alkalmazottak is profitálhatnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?