A búzaszem reménye

Esztergom. Április 24-én, Szent György napján tartották Esztergomban a hagyományos búzaszentelő ünnepséget. A szertartás délelőtt kezdődött, a Bazilikában szentmise keretében kértek áldást a búzamezőkre, majd a szentgyörgymezei Bíró-réten ökumenikus istentiszteleten ért véget búzaszentelés ünnepsége.

Esztergom. Április 24-én, Szent György napján tartották Esztergomban a hagyományos búzaszentelő ünnepséget. A szertartás délelőtt kezdődött, a Bazilikában szentmise keretében kértek áldást a búzamezőkre, majd a szentgyörgymezei Bíró-réten ökumenikus istentiszteleten ért véget búzaszentelés ünnepsége. A szertartáson részt vettek világi és egyházi vezetők is, Knapp János Pál alpolgármester, Michels Antal és Varga Lajos katolikus plébánosok, valamint a városi református és evangélikus közösségek képviselői. Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke beszédében nagy jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy ez az utolsó búzaszentelés egy sorsfordító változás, az Európai Unióba való csatlakozás előtt. Beszédében elmondta, hogy a szentmisét csendben hallgatva őseink jutottak eszébe, akik itt a Kárpát-medence gyűrűjében megteremtették és mindeddig őrizték hagyományaikat, magyarságukat. Kétkedésekkel és aggodalommal tekint az elkövetkező időkre, melyben egy nagyobb egységbe olvadva elveszni látszik az országunkra jellemző és sok-sok év alatt kialakult mezőgazdasági stratégia, mely figyelembe vette a természeti és személyes adottságokat. A magyar gazdák nevében kinyilvánította reményét, hogy az unióba való belépés után is sikerül megőriznünk földjeink értékét, és megtartanunk magyarságunkat. Knapp János Pál alpolgármester egy értékválságban szenvedő világ szempontjából minősítette nagy jelentőségűnek a búzaszentelés hagyományát. Az elvetett mag, az emberekben meglévő jó szándék és jóakarat mindig megsokszorozza a befektetett energiát. Hiszen egy szem búza – ha megfelelő termőföldbe kerül – egy kalásznyi magot terem. (LZS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?