A Bödők-sorozat új kötete

Példás gyorsasággal reagált a Nap Kiadó a legújabb magyar Nobel-díjra, hisz alig egy hónappal a nagy esemény után már a könyvesboltokban a Nobel-díjas magyarok című kötet s címlapján a szenzációs hír: Kertész Imre a tizennegyedik. Igaz, a kiadvány már korábbi, ez az utánnyomása, ám így is elismerésre méltó cselekedet, hisz végül is köztük van már a tizennegyedik Nobel-díjas is, aki pedig még az első kiadásban nem lehetett ott. Vagyis Kertész Imre, természetesen.

Aligha lehetett célja és alkalma Bödők Zsigmondnak, hogy állást foglaljon a Kertész Imre Nobel-díja körül kialakult össztársadalmi vitában — hogy hát vajon megérdemelte-é vagy sem, hogy ő érdemelte-é meg avagy sem, s hogy miért ő, ha se Móricz, se Krúdy, se Weöres stb., stb. Mondom, Bödőknek idő híján nem volt alkalma állást foglalni e kényes kérdésben, ám a magyar Nobel-díjasok ügyében Kertész Imre nélkül is elég a tisztázatlan kérdés, s egy ilyen díj s egy ilyen kiadvány apropóján szembe kell nézni azokkal is.

Tüstént azzal is, hogy valóban tizennégyen vannak-e, s hogy mind a tizennégy magyar volt-e. Emlékezünk: épp a legújabb díj alkalmából (de nyilván előbb is) gyakran elhangzott a kétely: valóban mind a tizennégy magyar díj volt-e? S itt nem csak Friedman Milton, Elie Wiesel avagy Polányi János magyarsága kérdőjelezhető meg, akiknek ugyan kisebb-nagyobb mértékben magyarok (?) voltak a szüleik, ám ők nyilván már nem is tudnak magyarul, hanem megkérdőjelezhető a különben pozsonyi Lénárd Fülöp s még néhány társának magyar volta is. Ez persze nem Bödők problémája, hisz épp a legújabb díj alkalmából hallottuk, milyen tátott szájjal értesültek a Fehér Házban Medgyessy Pétertől, hogy nem olyan akármilyen ország ez a Magyarország, amelynek ennyi Nobel-díjasa van.

Érdekesebb Bödők könyvének a második fejezete, az Akik megérdemelték volna című. Itt olyan nevek, mint Eötvös Loránd, Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede, Selye János. Ezek magyar volta — egy-két kivétellel — sokkal kevésbé lehetne megkérdőjelezhető, mint az előbbieké. S itt érthetetlenül hiányoznak az irodalmárok — avagy ők nem érdemelték volna meg ugyanúgy a díjat, mint a fölsoroltak? Vagyis: Ady és Krúdy, Babits és Kosztolányi, Kassák és József Attila, Weöres és Pilinszky, Németh László és Juhász Ferenc.

S legalább ilyen érdekes A 20. századot Budapesten csinálták című fejezet. A marslakók inváziója avagy a magyar jelenség c. fejezetben meg az a fölszövegben is kiemelt fölsorolás, miszerint „Szilárd Leó Roosevelt elnöknek, Kármán Tódor Trumannak, Neumann János Eisenhowernek, Neumann János leánya, Neumann Marina Nixonnak, Kemény János Carternek, Teller Ede pedig Reagannek volt tudományos tanácsadója… Egy alkalommal, amikor Tellernek azt mondták, hogy ez a sok lángelme nem is Magyarországról jött, hanem valójában a Marsról, Teller zavart arcot vágott: »Hát Kármán Tódornak mégis eljárt a szája.«” ĺme.

Bödők Zsigmond kiváló munkája egyébként egy ugyancsak meglepő sorozat része. A Nap Kiadó vállalkozott Magyar Talentum néven a sorozat kiadására, s ebben már eddig is olyan munkák láttak napvilágot Bödők tollából, mint a Világjáró magyarok vagy a Magyar feltalálók a fotográfia történetében, illetve a Magyar feltalálók a repülés történetében. S úgy tűnik, kereskedelmi szempontból is sikeres a vállalkozás, hisz máris újabb öt kiadvány van előkészülőben: a magyar feltalálók a hajózás és a vasút, a nyomdászat, a villamosság, a televízió és a hírközlés s a gépesítés történetében. Magam az eddig megjelent kötetek közül a Nobel-díjas magyarokon kívül főleg a Világjáró magyarokat forgattam érdeklődéssel, s noha elismerem, hogy másoknak esetleg a többi munka is érdekes lehet, mégiscsak megkérdezem: nem túl sok-e ez a mai gazdasági viszonyok között? Mert az ilyen könyveket főként a kispénzű diákok és nyugdíjasok forgathatnák, ha volna rá pénzük. S ha a Gondolatokból épült katedrális című könyv kapcsán azt kérdeztem, hogy egy ilyen vastag könyvet ki bír megvenni (és elolvasni), itt azt kérdem: ennyi kötetet ki bír megvenni (és elolvasni)?