A bíróság több fontos bizonyítékot sem vett figyelembe Zsuzsová és Kočner felmentésénél

Marián Kočner
Pozsony |

A Specializált Büntetőbíróság indoklásából, hogy miért mentették fel Marián Kočnert és Alena Zsuzsovát, több fontos bizonyíték is hiányzott – állítja a Denník N.

A Denník N példának egy február 23-ai üzenetet említ. Ekkor már Ján Kuciakot és jegyesét, Martina Kušnírovát meggyilkolták ugyan, az újságíró haláláról azonban még sem a nyilvánosság, sem közvetlen rokonai nem tudtak.

Az üzenetben Kočner arról ír Zsuzsovának, hogy bár követte a híreket, semmilyen érdekességet nem talált. Andruskó vallomása szerint Zsuzsová és Kočner ekkor már tudott a gyilkosságról.

A portál szerint a bíróság egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a bizonyítási eljárás keretén belül kiderült, hogy Kočner és Zsuzsová két fontos dologban is hazudott. Az egyik, hogy Kočner nem mondott igazat azt illetően, hogy nem küldött olyan üzenetet Peter Tóthnak a Threemán keresztül, amelyben szerepelt volna Ján Kuciak neve és címe.

A másik Zsuzsová és Kočner találkozója, amelyet közvetlenül a gyilkosságot követő napon ejtettek meg, és amelyen a bérgyilkosoknak szánt fizetséget adhatta át Kočner Zsuzsovának. A bíróság ezeket a nyomokat elégtelennek nevezte, annak ellenére, hogy a találkozót alátámasztják a Threema-üzenetek, valamint Kočner és Zsuzsová helyadatai. Az indoklás szerint azonban nem lehet tudni, hogy mi történt a találkozón, amelyet megelőzően Kočner a bankban tett látogatást. Kočner és Zsuzsová a főtárgyaláson tagadták, hogy találkoztak volna.

A bíróság arról sem tett említést, hogy a házkutatások során Zsuzsovánál 23 ezer euró készpénzt találtak – mindezt annak ellenére, hogy korábban egyértelművé vált, hogy Zsuzsová, a Kočnertól kapott havi támogatáson kívül, nem rendelkezett állandó bevételi forrással.

(mr, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?