Közélet

A 85 évnél idősebbek telefonon is igényelhetik a védőoltást

Pozsony | A 85 évnél idősebb érdeklődők már telefonon is igényelhetik az új koronavírus elleni védőoltást – tájékoztatott Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője hétfőn.
TASR

2021. január 25. 16:52

koronavírus-vakcina
- TASR-felvétel

„Már telefonon is bejelentkezhetünk az oltásra, illetve a hozzátartozóinkat is bejelenthetjük az egészségügyi tárca call centerén keresztül. A hívást követően a telefonáló négy lehetőség közül választhat. Az oltásra való regisztráció mellett az emberek információt szerezhetnek az aktuális óvintézkedésekről, vagy módosíthatják a tesztelés, illetve az oltás időpontját” – fejtette ki a szóvivő.

A tárca az újítást azzal indokolta, hogy az időseknek sok esetben nincs internet-hozzáférésük, vagy hiányoznak a szükséges készségeik. Az oltásra való bejelentkezéshez belföldről a 0800 174 174-es számot, külföldről pedig a +421 270 074 174-es számot kell tárcsázni.

Az egészségügyi minisztérium azt kéri, hogy az érdeklődők az online regisztrációt részesítsék előnyben, melyet a hozzátartozók is kitölthetnek, a telefonos regisztrációt pedig hagyják meg azoknak, akiknek nincs egyéb lehetőségük. Az online regisztrációhoz egy e-mail címet és egy mobilszámot kell megadni.

Az egészségügyi minisztérium információs vonalának menüpontjai (a lehetőségek a tárcsázás után hangoznak el):

1 – tájékoztatás az aktuális óvintézkedésekről

2 – a tesztelési kérelem módosítása

3 – az oltási kérelem módosítása

4 – bejelentkezés az oltásra (prioritást élveznek a 85 évnél idősebb személyek)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Eduard Heger

Elkészült a helyreállítási terv: a tét több mint 6 milliárd euró

Zuzana Čaputová

Čaputová javasolt néhány válságkezelő intézkedést a nők megsegítésére

sport a tv-ben 4

Képernyőn a BL-nyolcaddöntők visszavágói

caputova

Čaputová reméli, hogy a kormány önreflexiót fog gyakorolni

Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

VIDEÓ + GALÉRIA: Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

érsekújvár

Készülhetnek a playoff-selejtezőre az érsekújvári hokisok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.