<p>Hatékony, megbízható és elérhető államigazgatás, egyszerű és gyors ügyintézés, polgárközpontúság, „megamegtakarítás” – így harangozta be az ESO közigazgatási reformot Robert Kaliňák belügyminiszter, mely ugyan még nem zárult le, de a gyakorlatban döcögve indul.</p>
A 72-ből még csak 26 ügyfélközpont nyílt meg
A tárca 2013-ben 50 körzeti hivatalt szüntetett meg, az azokban működő 15 különböző, összesen 424 hivatal ügyvitelét fokozatosan 2013. októberéig a járási hivatalok vették át. Az alapelképzelés az volt, hogy 72 járási hivatalt és azok mellett ugyanennyi KAMO ügyfélfogadó központot alakítanak ki. Ezek legfeljebb 50 kilométer távolságra vagy tömegközlekedési eszközzel 1 órás útra lehetnek a polgároktól. A központokban a polgár minden, az állam- és közigazgatással kapcsolatos ügyintézést egy helyen bonyolíthat le, sőt az adóhivatalok és a szociális biztosító néhány szolgáltatása is igénybe vehető itt. A reform bejelentésekor a belügy azt ígérte, hogy az első körben 13 központ nyílik, közülük azonban Trencsénben, Vágbesztercén, Selmecbányán, Sabinovban, Ólublón és Rimaszombatban még nem működik az iroda.
Több helyen a belügy tulajdonában levő épületek nem feleltek meg a kialakítandó új központok elvárásainak. Máshol, például Rimaszombatban az önkormányzat is lassította a fogadóiroda megnyitását. A belügy az egykori vármegyeházában – a járási hivatal is itt működik – nyitná meg a KAMO központot, de a város vezetése csak akkor engedi át a patinás épületet a belügynek, ha megkapja a tárca rimaszombati épületeit. Az egyezkedés lassan egy éve folyik. Ráadásul a megnyitás előtt komoly felújításra lesz szükség, mivel az épület rendkívül rossz állapotban van.
Heti 6 óra ügyfélfogadás
A hatékonynak, megbízhatónak és elérhetőnek beharangozott államigazgatási reform nem mindenhol hozta meg a várt minőségi szolgáltatást. Nyústyán hónapok óta működik a KAMO ügyfélfogadó iroda, azt viszont csak az odalátogatók tudják, hogy a hét egyetlen napján, kedden 8-tól 14 óráig intézhetik el „gyorsan és hatékonyan” ügyeiket. Információink szerint a helyiek elégedetlenek ezzel az irodával, a valóban hatékony ügyintézésért a KAMO központ ellenére Rimaszombatba kell utazniuk. A Nyústyára rendelt hivatalnok Besztercebányáról utazik le hetente.
Trükkös elbocsátások
A belügyminisztérium nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy a közeljövőben – 6 hónapon belül – hol nyílhatnak meg újabb központok. Ahogyan mellőzték azt a kérdésünket is, hogy a reform elindítását követően hány alkalmazottól vált meg a tárca. „Az alkalmazottak optimalizációjával a reform további szakaszaiban számolunk” – áll a hivatalos állásfoglalásban. Állítják továbbá, hogy 13 millió eurót spóroltak meg az alkalmazottak átcsoportosításával és a hatékonyabb munkaelosztással. A vezetőknek járó jutalmakból 152 ezer eurót, étkezési költségeken pedig 302 ezer eurót takarítottak meg. Információink szerint azonban a tárca már megkezdte a leépítést. Több alkalmazottjától úgy vált meg, hogy egyik napról a másikra, lakhelyétől több száz kilométerre helyezték volna át. Az alkalmazottak többsége nem fogadja el az ajánlatot így megegyezéssel ugyan, de távoznak a hivatalból.
Kaliňák a nagy reform bejelentésekor azt állította 700 millió eurót spórol meg az átalakítással. Az eddigi megtakarítást 696 millióra becsüli a tárca, de nem hajlandó elárulni, hogyan jött ki ez az összeg. Nem világos az sem, hogy milyen forrásból épülnek ki a fogadóirodák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.