576 millió euró az uniótól

Pozsony. Szlovákia 2006-ig 576 millió eurót (23,04 milliárd koronát) kaphat az EU kohéziós alapjából a beterjesztett 9 projektre – állítja Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter.

Pozsony. Szlovákia 2006-ig 576 millió eurót (23,04 milliárd koronát) kaphat az EU kohéziós alapjából a beterjesztett 9 projektre – állítja Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter. Ha közben néhány állam nem teljesíti a támogatások merítéséhez szükséges feltételeket, akkor Szlovákia 622 millió eurós támogatásért folyamodhat közlekedési és környezetvédelmi projektekre. A összegről az Európai Bizottságnak már idén kellene döntenie, a teljes keretet 2008-ra merítjük ki.

Kilenc projektet a vízgazdálkodás, valamint a vasúti és közúti infrastruktúra fejlesztésére a kormány már megküldött Brüsszelbe. Az Európai Bizottság az év végéig dönt arról, hogy folyósít-e további csatlakozás utáni támogatásokat – nyilatkozta Jozef Legény, a tárca kohéziós alapokat igazgató osztályának vezetője. Ha az összes projektet sikerül megvalósítani, akkor összesen 4355 munkahely jön létre. Kedvező esetben a D1-es autópálya építésére és a Nagyszombat– Vágújhely, valamint a Pöstyén– Vágújhely közötti vasút építésére a kohéziós alapból 251,8 millió eurót fordítanak. A vízgazdálkodási vállalatok által kidolgozott tervezetekre az alapból 228 millió eurót kérnek.

Magyarlakta területen Galánta és Somorja kér pénzt a vízellátás és a szennyvízelvezetés modernizációjára. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?