37,1 milliót költünk az iskolák felszerelésére

Martina Lubyová
Pozsony |

Több száz alapiskola részesül támogatásban a technikai felszereltségeik kiépítése és feljavítása, valamint a diákok olvasói, matematikai és természetismereti műveltségének fejlesztésére.

 

Az Integrált regionális operációs program (IROP) segítségével 37,1 millió euróval támogatja az alapiskolákat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium. Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter elmondta, az IROP célja az alapiskolák technikai felszereltségének kiépítése és fejlesztése, az alapiskolák nyelvi és szaktantermeinek, valamint könyvtárainak támogatása. A felhívásra közigazgatási intézmények és az azokhoz tartozó szervezetek, falvak, önkormányzatok, nem kormányzati szervek és a magánszektor szervezetei is jelentkezhettek.

A felhívásra beérkezett 645 pályázatban összesen 56,7 millió euróra tartanának igényt. Matečná elmondta, hogy rengeteg színvonalas pályázat érkezett, a bizottság 352 munkát választott ki, amelyekre 33 millió eurót osztottak szét a tárca rendelkezésére álló 37,1 millióból. A fennmaradt összeg odaítélése még folyamatban van.

 

Kapcsolódó cikkünk

Az oktatásügyi, tudományos, kutatási, és sportminisztérium is támogatja az iskolákat 15 millió euróval. Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatásügyi miniszter elmondta, az IROP támogatása mellett, a humánerőforrás operációs program keretein belül az oktatásügyi, tudományos, kutatási, és sportminisztérium is meghirdetett egy felhívást, amelyben az európai szociális alap keretében támogatják az iskolák személyzeti költségeit, valamint az oktatással kapcsolatos tevékenységeket. A felhívást júniusban tették közzé, a cél az alapiskolák minőségi oktatásának feljavítása, az olvasói, matematikai és természetismereti műveltség fejlesztése. A felhívásra minden alap-iskola jelentkezhet, Lubyová elmondta, a minisztérium tervezi, hogy a felhívást a jövőben kiterjeszti a szakközépiskolákra és gimnáziumokra is. „A pályázatok iskolán kívüli tevékenységekre, extra órák beiktatására, és a tanárok és szakdolgozók képzésére is kiírhatóak.” – tette hozzá. Pályázhatnak továbbá olyan segédeszközökre is, amelyek a felhívás témájához kapcsolódnak. Első körben 37 iskola küldött be munkát, a minisztérium várja a további jelentkezőket. „Jó hír a kérvényezőknek, hogy az előzőekkel ellentétben jelentősen csökkentek az adminisztrációs terhek, tehát a jelentkezéshez sokkal kevesebb igazolásra van szükség” – mondta Lubyová. (ma)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?