3–5%-kal olcsóbb lehet a gáz

Pozsony |

<p>Legkésőbb február közepéig 3–5%-kal csökken a lakossági gáz ára – jelentette be tegnap Jozef Holjenčík, az Árszabályozási Hivatal elnöke. A Szlovák Gázművek (SPP) viszontnem ért egyet a döntéssel, holott nemrég 20%-os árkedvezményt sikerült kialkudnia az orosz Gazpromnál.</p>

Az Árszabályozási Hivatal azután döntött a gázárak felülbírálásáról, hogy nyilvánosságra került: a Szlovák Gázműveknek olyan szerződéskiegészítést sikerült kötnie a Gazprommal, amelynek köszönhetően az ötödével olcsóbban jut hozzá az orosz gázhoz. A lakossági gázárak ugyanakkor e hónap elején 5,53%-kal nőttek, így azok, akik gázzal fűtenek, idén 66 euróval lennének kénytelenek többet fizetni az SPP-nek. A társaság azonban elzárkózik attól, hogy az olcsóbban kapott nyersanyagnak köszönhetően csökkentse a lakossági gáz árát, azt állítja, így is veszteséges ebben a szegmensben. „A Gazprommal kötött szerződéskiegészítés csak részben fedezi azt a veszteséget, amit a lakossági gázszolgáltatásban a rossz árszabályozás miatt kénytelenek vagyunk elkönyvelni” – nyilatkozta Peter Bednár, az SPP szóvivője.
Az Árszabályozási Hivatal az SPP ellenállása miatt saját hatáskörben indított eljárást a gázár csökkentése ügyében. Ez még nem zárult le, a Smer által jelölt Holjenčík azonban már tegnap ígéretet tett az árak gyors csökkentésére. Ez felveti a kérdést, hogy esetleg a Smernek kíván besegíteni a választási kampányban.
Ha a Szlovák Gázművek kénytelen lesz csökkenteni a díjszabását, egyes alternatív gázszolgáltatók is erre kényszerülnek, hiszen több társaság is arra kötelezte magát az ügyfeleivel kötött szerződésekben, hogy meghatározott százalékkal olcsóbban adja a gázt, mint a domináns szolgáltató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?