22 milliónkba kerül Fico vágyálma

Berlin |

<p>Egy lépés választja el Szlovákiát attól, hogy ki kelljen fizetnie az Union egészségbiztosítónak 22 millió eurónyi kártérítést. Az első Fico-kormány lépése miatt.&nbsp;Nézze meg, ebből mi mindent lehetne finanszírozni.</p>

Az egészségbiztosítók nem termelhetnek nyereséget! – jelentette ki Robert Fico még első kormányzása idején, 2007-ben pedig törvénybe írta, hogy a biztosítók hasznát vissza kell forgatni az egészségügybe. Alkotmányjogászok már akkor figyelmeztettek, hogy ebből komoly problémák lehetnek. A meggondolatlan lépésért a következő hónapokban jöhet meg a számla: 22 millió euróról.

A magán-gészségbiztosítók (Dôvera, Apollo, Union) még az első Fico-kormány idejében beperelték Szlovákiát, az elesett nyereséget követelve. Emellett felkérték a nemzetközi döntőbíróságot, adjon szakvéleményt a nyereség betiltásával kapcsolatban. A döntőbíróság az Union holland tulajdonosának adott igazat.
A második Fico-kormány nem értett egyet a döntéssel, ezért a német bírósághoz fordult azzal a kérdéssel, hogy a döntőbíróság egyáltalán jogos-e ebben a kérdésben ítélkezni. A Német Legfelsőbb Szövetségi Bíróság a napokban hozott határozatában kimondja: a döntőbíróság törvényszerűen járt el.

A szlovák kormánynak már csak egy lehetősége van: panaszáról a frankfurti Legfelsőbb Bíróság is ítélkezni fog az ügyben, ám jogászok szerint valószínű, hogy a szövetségi bírósághoz hasonló döntést hoz. Ebben az esetben muszáj kifizetni az Unionnak a 22 millió eurós kártérítést, valamint a 3 millió euróra rúgó perköltséget is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?