Közélet

2019 első felében derülhet ki az új rendőrfőkapitány neve

Pozsony | Az új országos rendőrfőkapitány neve 2019 első felében válhat ismertté. Ezt Denisa Saková (Smer-SD) jelentette ki szerdán.
TASR

2018. szeptember 26. 15:23

Denisa Saková
Denisa Saková - TASR-felvétel

A belügyminiszter azt javasolja, hogy a rendőrfőkapitány kiválasztására vonatkozó új szabályok 2019. január 1-jével lépjenek életbe.

A tisztségre pályázhat Milan Lučanský, a jelenlegi rendőrfőkapitány is. Hogy így lesz-e, a miniszter szerint tőle kell megkérdezni.

Már az új szabályok alapján választják ki

Az új rendőrfőkapitányt már az új szabályok szerint fogják kiválasztani. A kormány szerdai ülésén elfogadta a rendőrségről szóló törvény módosító javaslatát, melyet a Belügyminisztérium dolgozott ki.

Az eredeti javaslat, melyet Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter néhány héttel ezelőtt terjesztett a kormány elé, még a rendőrfőkapitány hétéves megbízatási idejével számolt. Emiatt a javaslatot akkor nem fogadták el, a döntést elhalasztották. Az új verzióban már csak négy év szerepel, illetve belefoglalták az ismételt kinevezés lehetőségét is.

Az új szabályok értelmében az országos rendőrfőkapitányt továbbra is a belügyminiszter fogja kinevezni. Figyelembe kell vennie ugyanakkor a pozícióra kiírt álláspályázat eredményét, valamint a parlament védelmi bizottságának ajánlását is. Az új rendőrfőkapitány tehát csak olyan személy lehet majd, akit a héttagú pályázatelbíráló bizottság, a védelmi bizottság és a belügyminiszter is alkalmasnak talál a pozícióra.

A törvény értelmében csak olyan rendőrt nevezhetnek majd ki rendőrfőkapitánynak, aki legalább tíz éve teljesít szolgálatot. A megbízatási ideje négy évre fog szólni. Ugyanazt a személyt legfeljebb kétszer nevezhetik ki a rendőrség élére. A miniszter komoly indokkal visszahívhatja majd a hivatalából, a lemondatását azonban a védelmi bizottságnak is jóvá kell majd hagynia, legalább három ötödös többséggel.

A változtatások a rendőrséget felügyelő szervet is érintik. A törvénymódosítás értelmében létrehozzák a Felügyeleti Szolgálati Hivatalt, melynek feladata a fegyveres biztonsági erők tagjai által elkövetett bűncselekmények leleplezése és kivizsgálása lesz, illetve ellenőrizni fogja a rendőrségi eljárások törvényességét is. A hivatal vezetője a kormánynak fog felelni, és a kormány is fogja kinevezni őt a belügyminiszter javaslata alapján. Erre a pozícióra is álláspályázatot hirdetnek, a legmegfelelőbb jelöltet ugyancsak egy héttagú pályázatelbíráló bizottság fogja kiválasztani. Kinevezése a védelmi bizottság ajánlásától is függeni fog.

A belügyi tárca állásfoglalása szerint a javaslat megerősíti a belügyminisztériumi felügyelőség függetlenségét, valamint szigorítja az országos rendőrfőkapitány és a Felügyeleti Szolgálati Hivatalt vezető igazgató kinevezésének feltételeit. A tárca azt javasolja, hogy a törvény 2019. január 1-jével lépjen életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Soóky László

Soóky László halálára

MOL Aréna

A dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben az Év stadionja-díjért

a

Marihuánát próbált elrejteni a rendőrök elől két érsekújvári férfi

lubyová

A tanári kamara cáfolja Lubyová szavait, hogy vonzóvá tették a pedagógiai pályát

bevásárlás illusztráció

Januárban is folytatódott az árvágta

ikea

Luxusvakációval vágott fel az influenszer, kiderült, hogy az Ikeában készültek a fotói

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.