2015-től lesz egy biztosító

Pozsony |

<p>Jövő januártól még nem, csupán 2015-től kell számolni az egybiztosítós rendszer bevezetésével az egészségügyben. A TASR hírügynökség birtokába került információk szerint a három jelenlegi egészségbiztosító egybeolvasztásáról szóló, ún. transzformációs törvény csak 2015 januárjára datálja az egységes állami biztosító létrejöttét.&nbsp;</p>

Robert Fico kormányfő és Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter legutóbbi nyilatkozataikban ellenben még azt hangoztatták, hogy tartják a 2014-es, eredeti terminust. Zuzana Čižmáriková, a minisztérium szóvivője nem tagadta, de nem is erősítette meg az értesülést. „Először tárcaközi egyeztetésbe utaljuk a tervezetet, és csak ezután beszélünk a részletekről” – hárította el a kérdéseket Čižmáriková. A kormány által korábban jóváhagyott szándéknyilatkozat szerint a három jelenlegi biztosító (Általános Egészségbiztosító, Dôvera, Union) 2014 januárjától egyesül, miután az állam az utóbbi két, magánkézben levő biztosítót felvásárolja. Ha nem sikerül megegyezni a részvényesekkel, az állam kisajátítja őket, és az állami tulajdon eladásából fedezi majd az ezzel kapcsolatos költségeket. Komplikációk esetén az egyesülés 2014 júliusára tolódik ki – áll a szándéknyilatkozatban. A Dôvera és az Union részvényesei egyébként nem akarják eladni részesedéseiket, a kisajátítás ellen pedig tiltakoznak. Nemrég kiszivárgott, hogy a Penta pénzügyi csoport 400–450 millió euróért eladná az államnak a Dôverában birtokolt tulajdonrészét, de az illetékesek ezt cáfolták. Ha mégis megegyezés születik, a részvényesek vélhetően a lehető legmagasabb árat kérik majd a biztosítókért az államtól. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?