1989 az oktatásban

<p>Jó néhány generáció nőtt már fel, amely 1989 után szüle-tett, így semmilyen élménye sincs a bársonyos forradalomról vagy a kommunista rendszerről. Hogyan oktatják ma az iskolákban a bársonyos forradalmat és a rendszerváltást?</p>

Tankönyvhiány, alacsony óraszám, tanév végi rohanás, de érdeklődő diákok – az általunk megkérdezett tanárok szerint ez jellemzi a 89-es események oktatását a történelemórákon. Az alapiskolákban a kilencedik, a gimnáziumokban a harmadik évfolyamban tanulnak róla a diákok. Ha egyáltalán eljutnak odáig a tananyagban. A 20. század végi események ugyanis – mivel kronológiailag zajlik az oktatás – a tanterv végén szerepelnek, így elég egy-két elmaradt óra, plusz iskolai szünet, és május végén még messze járnak 1989-től a történelemórákon. „Elég nehezen sikerül eljutni 89-ig” – osztja meg velünk tapasztalatait Horváth Péter, a dunaszerdahelyi magángimnázium történelemtanára. A bársonyos forradalom ugyanakkor van olyan fontos esemény, hogy mindenképpen foglalkozzanak vele. „Harmadikban gyakran csak egy-két óra jut rá, ám akik komolyan gondolják a történelmet és érettségizni is akarnak belőle, azokkal negyedikben, a történelmi szemináriumon alaposan foglalkozunk” – mondja Kulcsár Mónika, a pozsonyi Duna utcai alapiskola és gimnázium történelemtanára. Lesz tankönyv?Az alapiskola 9. évfolyamában rendelkezésre áll egy neves szlovák történészek által összeállított tankönyv magyar fordítása, de a gimnáziumok harmadik osztályaiban más a helyzet. A Simon Attila és Kovács László történészek által jegyzett, hazai magyar iskolák számára írt tankönyvcsalád harmadik része politikai okok miatt nem készülhetett el, az első Fico-kormány idejében nem adtak rá minisztériumi engedélyt. „Ez a kötet mindmáig nagyon hiányzik” – véli Horváth Péter. „Előreláthatólag a következő, 2016/17-es tanévre elkészül a harmadik rész” – mondta lapunknak Simon Attila, hozzátéve: megpróbálják engedélyeztetni, ám kevés esélyt lát a sikerre. Az interneten mindenesetre elérhető lesz, aki oktatni akar belőle, letöltheti. Kérdezzétek a szülőket!A kevés óra és a hiányzó tankönyvek ellenére a diákokat érdekli a korszak, igaz, sok függ attól is, hogyan oktatják őket. „A diákokat általában érdekli a 20. századi történelem, ami érthető, hiszen időben sokkal közelebb áll hozzájuk, mint a korábbi korok” – mutat rá Kulcsár Mónika. Érdekes helyzetet teremt, hogy a tanárok túlnyomó többsége átélte a szocializmust és a forradalmat, míg a tanulók számára ez már a múlt. „Nehezen tudják elképzelni, milyen volt a korábbi rezsim, sokszor a korra jellemző szavakat sem értik, vagy egy-egy kifejezés mást jelent számukra” – teszi hozzá a tanárnő. A diákok szüleinek, nagyszüleinek ugyanakkor élő tapasztalataik vannak a korábbi rendszerrel, így sokat segítenek az olyan feladatok, amelyekbe be lehet vonni a szülőket. „Az emberek általában emlékeznek, mit csináltak azokban a napokban, hogyan élték meg, így érdekes családi sztorik is előjönnek az órákon – mutat rá Kulcsár Mónika. – Tavaly az egyik diák azt mondta: apukája fel akart jönni Pozsonyba tüntetni, ám anyukája bezárta őt a lakásba, mivel nagyon féltette.” Ez is egy olyan történet, amely a mai érettségizők számára kellő magyarázat nélkül gyakorlatilag értelmezhetetlen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?