154 millió euró értékű katonai támogatást nyújtott eddig Szlovákia Ukrajnának

Jaroslav Naď

Szlovákia eddig mintegy 154 millió euró értékű katonai támogatást nyújtott Ukrajnának. A Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszterrel folytatott telefonbeszélgetés alkalmával ukrán kollégája, Olekszij Reznyikov megköszönte Szlovákia segítségét – tájékoztatott Martina Kovaľ Kakaščíková, a védelmi minisztérium szóvivője.

Reznyikov nagyra értékelte a hajlandóságot a további segítségnyújtásra, valamint a konstruktív tárgyalásokat. Ezek eredményeként a múlt héten nyolc darab Zuzana 2 önjáró löveg megvásárlásáról szóló szerződést kötöttek. A gyártó, a védelmi minisztériumhoz tartozó Konštrukta-Defence állami részvénytársaság rövidesen befejezi az Ukrajnának szánt első tarackágyúk gyártását – közölte a szóvivő.

„Reznyikov miniszterrel Ukrajna aktuális szükségleteiről egyeztetünk, amelyek a helyzet alakulásától függően változnak. Keressük a lehetőségeket és a módját annak, hogy eleget tegyünk ezeknek a kéréseknek, de a legfontosabb az országunk valós lehetőségeinek kölcsönös figyelembe vétele” – mondta Naď. A miniszter úgy fogalmazott, Ukrajna biztos lehet Szlovákia őszinte segítő szándékában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?