1500 „titkos“ szlovák-magyar állampolgár lehet

Budapest/Pozsony |

<p>Minden 300. szlovákiai magyar kért magyar állampolgárságot &ndash; derül ki a magyar kormányzat által tegnapelőtt közölt adatokból. Ez arányaiban messze a legkevesebb a határon túli régiók közül.&nbsp;</p>

A magyar kormányzat a napokban kiadta, mely országok állampolgárai kérték a honosítást, s hol adták be a kérvényeket. Az információt magyar ellenzéki politikusok és a sajtó is kérte egy ideje, az első ilyen jellegű lista februárban jelent meg, csütörtökön az adatok aktualizálása mellett azt is ismertették, hogy az érdeklődők hol nyújtották be a kérvényeket. 

Kétharmada erdélyiAz egyszerűsített honosítás bevezetése óta (2011. január 1.) 422 870 fő kérvényezett magyar állampolgárságot. A várakozásoknak megfelelően a legtöbb kérvény – az összes kérelem kétharmada – az erdélyi magyarságtól érkezett. A romániai magyarság lélekszáma a tavalyi népszámlálás szerint 1,24 millió, ami több mint az összes többi kárpát-medencei régióban kisebbségben élő magyar összesen.  Csütörtökig közel 284 ezer román állampolgár kért honosítást, őket a szerb és az ukrán állampolgárok követik. Szlovák állampolgároktól nagyon kevés, csak 1515 honosítási kérvényt kaptak a magyar hivatalok – ez nagyrészt a Fico-féle 2010-es ellentörvénynek köszönhető. Ez ugyanis kevés kivétellel mindenkitől elveszi a szlovák állampolgárságot, aki megkapja egy másik ország állampolgárságát, s bejelentési kötelességet ír elő.  Arról továbbra sincsenek részletes adatok, mely országból hányan kapták meg a magyar állampolgárságot, csak az összesített szám ismert: a több mint 420 ezer kérelem mellett április 3-ig 341 447-en tették le az állampolgársági esküt. A két szám közti különbség nagyrészt abból adódik, hogy a leadástól számítva átlag kettő-négy hónapba is beletelik, míg valaki megkapja magyar „papírjait”. Csak az elmúlt három hónapban 60 ezren nyújtották be kérvényüket, közülük például még valószínűleg szinte senki sem tette le az esküt. A hivatalos tájékoztatás szerint a két és fél év alatt mindössze 2500 kérvényt utasítottak el. 3–4% vallja beA szlovák belügytől kikértük, hogy a tegnapi napig hányan vesztették el a ficói ellentörvény miatt a szlovák állampolgárságot. A jogszabály hatályba lépése (2010. július 17.) óta 483 embert fosztottak meg állampolgárságától, közülük csak 34-en (18 férfi és 16 nő) kényszerültek a szlovák igazolványok leadására a magyar honosítás miatt. Ez azt jelenti, hogy a honosított szlovákiai magyarok kb. 96 százaléka nem tájékoztatta a szlovák szerveket, illetve azok nem jöttek rá a „törvénysértésre”.  Az ellentörvény elrettentő erejét mutatja az is, hogy csak a szlovák állampolgárok 10 százaléka (161-en) adta le kérvényét szlovákiai konzulátusokon, a többi feltehetően Magyarországon, hogy kisebb legyen a lebukás veszélye. Az idei első három hónapban egyébként csak négy kérvényt kapott a Szlovákiában székelő magyar diplomáciai képviselet.  Minden harmadik kárpátaljaiArányaiban a legtöbb kérvényt egyébként a kárpátaljaiak nyújtották be – harmaduk kért magyar útlevelet. Ez sem nevezhető meglepetésnek. Mivel Ukrajna nem EU-tag, a magyar útlevéllel komoly előnyhöz juthatnak a kárpátaljaiak. Részben hasonló okokkal magyarázható a sok szerbiai kérvény is.  Összesen 97 ország állampolgárai nyújtottak be honosítási kérvényt, közte van három már nem létező állam is: a Szovjetunió (1183), Jugoszlávia (237) és Csehszlovákia (9). Ennek magyarázata, hogy a statisztika a bemutatott személyazonosító okmányok alapján lett elkészítve – egyeseknek pedig még régi igazolványuk volt. A 422 ezer honosítási kérelem között van 102 hontalan, valamint 13 tisztázatlan állampolgárságú kérelmező beadványa is.  A legfrissebb honosítási adatok:http://www.allampolgarsag.gov.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=251:hirek1304042&catid=1:friss-hirek&Itemid=50 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?