12 újságíró mondott fel tegnap a közmédiánál

RTVS
Pozsony |

A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) tizenkét újságírója adta be felmondását tegnap. Velük együtt év elejétől már több mint húszan távoztak a közmédiából. Állítják, hogy nem végezhetik szabadon újságírói munkájukat. Andrej Kiska államfő lépéseket vár az illetékes szervektől.

 

Akár a hírműsorok gyártása is veszélybe kerülhet a közmédiában, miután tizenkét tapasztalt újságíró döntött úgy, hogy távozik az RTVS-ből. Tegnap nyolc, hírműsorokat gyártó szerkesztő, három online szerkesztő és egy másik munkatársa adta be a felmondását. Így tiltakoznak a közmédiában uralkodó állapotok miatt, melybe állításuk szerint az RTVS Jaroslav Rezník vezérigazgató belépését követően került.

A szerkesztők – akik közül néhányan már tíz éve a közmédiában dolgoznak – állítják, zaklatta őket a menedzsment, büntetést kaptak, ha véleményt nyilvánítottak, és megpróbálták korlátozni őket újságírói szabadságukban. „Az objektivitás jelszava alatt olyan személyek megszólaltatását várták tőlünk, akik saját elméleteiket tényként közlik” – mondta a felmondásban levő szerkesztők egyike, Peter Valovič. Állítják, ha Rezník meneszti az RTVS vezető beosztású munkatársait, készek visszavonni a felmondásukat.

 

A szerkesztők és a vezetés között azután kezdett elmérgesedni a helyzet, miután volt miniszteri és politikai szóvivők vették át a hírműsorok irányítását. Korábban Rezník és a menedzsment is visszautasította a szerkesztők vádjait. Állították, hogy nem nőttek fel a közmédia elvárásaihoz, kiegyensúlyozott híranyagok gyártása helyett politizálnak. Most az RTVS vezetése sajnálatát fejezte ki a benyújtott felmondások miatt. „Tiszteletben tartjuk a szerkesztők szabad döntését” – közölte Erika Rusnáková, a közmédia szóvivője, aki szerint a műsorsugárzás nincs veszélyben.

A történteket élesen bírálta az ellenzék, Andrej Kiska államfő pedig telefonon kért magyarázatot Ľubica Laššáková (Smer) kulturális minisztertől arról, hogy hogyan kívánja megoldani a kialakult helyzetet, hogyan fogja megvédeni az újságírókat és az RTVS műsorainak objektivitását. A tárcavezető ma tárgyal Jaroslav Rezníkkel a történtekről. Kiska szerint a koalíciónak, a parlament médiabizottságának és az RTVS tanácsának is cselekednie kell az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?