100 napos Matovič kormánya

Igor Matovič
Pozsony |

Tegnap telt le az új kormány hivatalba lépésének 100. napja. Ennek alkalmából megszólaltak a koalíciós és az ellenzéki képviselők is, az emberek véleményéről pedig az AKO ügynökség készített felmérést. 

Zuzana Čaputová köztársasági elnök három héttel a parlamenti választás után, március 21-én nevezte ki Igor Matovič (OĽaNO) kormányát. 100 nap telt el azóta, hogy az új miniszterek elfoglalhatták irodáikat, ennek alkalmából pedig több tárcavezető is értékelte az elmúlt három hónapot, sőt, az ellenzéki képviselők sem hagyták szó nélkül az új kabinet teljesítményét.

Azonnal a közepébe

Abban mindkét politikai oldal egyetért, hogy Matovič kormányának egy olyan nehéz helyzetben kellett átvennie az ország vezetését, amely Szlovákia történetében szinte példátlan. Az új kabinet a koronavírus-járvány kellős közepén vette át hivatalát, így a szokásos „politikai bemelegítésre” egyáltalán nem maradt idő, rögtön az események sűrűjében találták magukat.

A legtöbb új törvényjavaslat és a különféle intézkedések zöme értelemszerűen a járványhelyzet megfékezésére és a koronavírus által okozott károk felszámolására irányult. Erről emlékezett meg többek közt Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter is, aki az elmúlt 100 napot élete legnagyobb szakmai kihívásának nevezte.

„A válságstáb ülésein több tíz órát töltöttünk el a kollégáimmal, és olyan intézkedések kidolgozásán fáradoztunk, amelyeknek köszönhetően az országunk kiváló eredményeket ért el a koronavírus elleni harcban”

– jegyezte meg a belügyi tárca vezetője.

Éles bírálat

Azt még az ellenzéki képviselők is elismerik, hogy a kormány egészségügyi szempontból jól kezelte a helyzetet. 
A Smerből távozó Peter Pellegrini úgy fogalmazott, örül, hogy Igor Matovič kabinetje folytatta azokat az intézkedéseket, amelyeket még az ő hivatala kezdett el, hiszen ennek is köszönhető, hogy Szlovákia sikeresen átvészelte a vírus első hullámát. 
Az exkormányfő azonban rögtön hozzátette, hogy Matovičék a gazdasági válság kezelésében elbuktak.

„Még mindig nem mutattak be egy világos gazdasági mentőtervet”

– szögezte le Peter Pellegrini, aki szerint a munkaügyi és a gazdasági tárca által elfogadott intézkedések mindössze apró kozmetikázásnak számítanak, a valódi, átfogó segítség még mindig nem érkezett meg. Éppen ezért Matovič kormányát egy nagy csalódásnak nevezte.

kormány

Matovič és az emberek

Igor Matovič szerint már az első naptól kezdve olyan nyomás nehezedett kormányára, amelyre korábban még nem volt példa. A kabinet munkáját nem kívánta bővebben értékelni, elmondása szerint az embereknek kell eldönteniük, hogy mit csináltak jól és mit rosszul.

Az AKO közvélemény-kutató ügynökség ezzel kapcsolatban készített is egy felmérést, melyben arra kérdeztek rá, hogy mire kellene jobban odafigyelnie a kormánynak. Az adatokból kitűnik, hogy a válaszadók Pellegrinihez hasonlóan leginkább a gazdasági intézkedésekkel elégedetlenek: a megkérdezettek 29 százaléka szerint a kormánynak elsősorban a vállalkozók megsegítésével kellene törődnie, a legtöbben ezt tartják a prioritásnak. A válaszadók a második legfontosabb célkitűzésnek a munkanélküliség felszámolását és a munkapiac megsegítését tartják (ezt a lehetőséget 24 százalékuk választotta), majd következik az egészségügy megmentése (20,7 százalék) és a teljes gazdaság felélénkítése (17,6 százalék).

A felmérésből tehát kiderült, hogy az emberek a koronavírus-járvány lecsengése után leginkább a gazdaság megerősítését szorgalmazzák. Az AKO szakértői rámutattak arra az érdekes tényre, hogy a korrupció felszámolását a járvány után az emberek mindössze 4,4 százaléka sorolta a legfontosabb célok közé, holott a választás előtt ugyanez a téma még a legfőbb prioritásnak számított. Éppen Igor Matovič használta ki leginkább a korrupció felszámolását mint témát, ezért is sikerült ilyen jó eredményt elérnie a választáson.
 

Szlovák–magyar kérdések

Az első 100 nap viszont nem csak a járványról szól. A vártnál gyakrabban merültek fel a szlovák–magyar együttéléssel kapcsolatos témák és ügyek, akár pozitív, akár negatív értelemben.

Matovič trianoni megemlékezéssel kapcsolatos gesztusa és az MKP-féle memorandum a szlovák sajtó figyelmét is felkeltette, és bár a miniszterelnök bocsánatot kért a szlovákiai magyaroktól, még kérdéses, hogy milyen konkrét lépéseket hajlandó tenni a magyar kisebbség helyzetéért. Az első ilyen próbatétel a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos ügy rendezése lesz, amelyről lapunk számolt be elsőként. A kormány képviselői szóban ugyan elutasították, hogy a dekrétumokra hivatkozva kobozzon el az állam földeket, de a jogi lépések egyelőre váratnak magukra.

A koronán túl

Ahogy a járványhelyzet az utóbbi hetekben fokozatosan alábbhagyott, úgy a kormány más témákkal is elkezdett foglalkozni (például a vasárnapi zárvatartás vagy a főügyészválasztás), ezzel egy időben pedig felbukkantak az első feszültségek és botrányok is.

Richard Sulík gazdasági miniszter és Igor Matovič között többször nézeteltérés alakult ki, melyet gyakran a közösségi oldalukon, a nyilvánosság előtt rendeztek le. A főügyészválasztás kérdése szintén megosztotta a koalíciót. A miniszterelnök azonban leszögezte: teljesen természetes, hogy bizonyos témákban nincs egyezség a koalíción belül, hiszen mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Matovič szerint ezeket az apró konfliktusokat gyakran csak a média fújta fel.

Más kérdés azonban, hogy mihez kezd majd a koalíció az első igazán nagy botránnyal, amely néhány napja robbant ki. Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke ugyanis plágiumbotrány gyanújába keveredett, hasonlóan, mint a korábbi házelnök, Andrej Danko (SNS). Hogy a botrány mennyire befolyásolja a koalíción belüli viszonyokat, a közeljövőben derül ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?