Közélet

100 éves lenne Csehszlovákia

Pozsony/Prága | Míg Prágában nagyszabású katonai díszszemlével kísért programmal emlékeztek meg Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulójáról, addig Pozsonyban koszorúztak és egy vitaműsorban találkozott a három legfőbb közjogi méltóság.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2018. október 28. 19:08

100 éves lenne Csehszlovákia
Andrej Kiska szlovák és Miloš Zeman cseh köztársasági elnök vasárnap Prágában Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelte - TASR-felvétel

Andrej Kiska államfő Andrej Danko (SNS) házelnökkel koszorúzta meg délelőtt M. R. Štefánik pozsonyi szobrát. „Štefánik nélkül Csehszlovákia egészen biztos nem jött volna létre, hatalmas szerepe volt a közös ország létrehozásában” – mondta Kiska, s emlékeztetett Štefánik egyik kijelentésére, mely szerint nem érdemli meg a szabadságot az, aki azt hiszi, hogy valaki más fogja helyette kiharcolni.

Csehszlovákia megalakulásának évfordulója volt a témája a közszolgálati STV hétvégi vitaműsorának is, ahol az államfő, a házelnök és Peter Pellegrini (Smer) kormányfő találkoztak. Pellegrini megismételte, hogy az évforduló alkalmából csak idén lesz államünnep október 30-a. „Nem akarjuk tovább bővíteni az államünnepek számát” –  közölte a kormányfő. Kiska a műsorban T. G. Masaryk egyik kijelentését idézte: „Demokráciánk már van, most demokratákra van szükségünk”. Majd felszólította a politikusokat, akik megnyerték a parlamenti választásokat, hogy ne viselkedjenek úgy, mintha az állam az ő tulajdonuk lenne. „Nem lehet érvényes az, hogy ha megnyered a választásokat, bármit megtehetsz” –  idézte Kiska az elhunyt házelnök, Pavol Paška egyik kijelentését.

 

Ünnepeljünk vagy nem? És ha igen, akkor mit?

2018. október 28. 11:06

Ünnepeljünk vagy nem? És ha igen, akkor mit?

Danko, Pellegrini és Kiska később a prágai ünnepségen is részt vettek. Pellegrini cseh kollégájával, Andrej Babiš kormányfővel egy közös, csehszlovák vitaműsorban is megjelent. A műsorban a szlovák miniszterelnök díjazta, hogy Szlovákia csatlakozott az euróövezethez. „Örülök, hogy ennyi ember saját fizetőeszközének tartja az eurót, s nem sírja vissza a koronát” – mondta Pellegrini. Babiš ellenkezőleg bírálta a közös pénznemet. „Engem személy szerint zavarna, ha eurónk lenne. Jobban tetszik a függetlenség” –  mondta Babiš. A szlovák közjogi méltóságok jelen voltak a mintegy másfélórás katonai díszszemlén is, amely az önálló cseh állam negyedszázados történetének legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye volt. A bemutatón a hivatásos cseh hadsereg, a rendőrség, a vámhatóság, a tűzoltóság és a mentőszolgálatok mintegy 4000 tagja vett részt. A bemutatót a cseh és a szlovák hadsereg díszszázadai nyitották meg, vendégként az amerikai, az angol, a francia és az olasz hadsereg katonáinak kisebb csoportjai is elhaladtak a dísztribün előtt. (dem, TASR, MTI)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
RegioJet k
Frissítve

December közepétől az osztrák és a szlovák vasúttársaság váltja a RegioJetet

BMW X5M Competition

Elsőként próbáltuk ki az országban az új BMW X5M Competition járgányt

Marian Kotleba

Kotleba is vallott az 1488-as perben

Almási László

Almási: Tudtam, hogy jönni fog a harmadik gól

zebra k

Halálra gázoltak egy 18 éves lányt a zebrán

gyászhír

Elhunyt egy koronavírusos beteg a trencséni kórházban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.