<p>10 évre kiutasították a schengeni övezetből azt a 26 éves szaúd-arábiai állampolgárt, akit a szlovák rendőrség tartóztatott le a tavaly novemberi párizsi terrortámadások után - tájékoztatott a Biztweet.eu portál. </p>
10 évre kiutasították az EU-ból a Szlovákiában letartóztatott szaúdi állampolgárt
Pozsony |
A döntést hivatalosan nem indokolták meg, az illető állítólag fiktív tanulmányokra és munkaszerződésekre hivatkozva hosszabbíttatta meg tartózkodási engedélyét. Robert Kaliňák belügyminiszter a rendőrségi razzia után azt mondta: a férfi biztonsági kockázatot jelentett Szlovákiára nézve, ezért fogták el. Az illető állítólag házilag készített drónokat, melyek merényletek elkövetésére is alkalmasak voltak, az utóbbi időben pedig gyanúsan kezdett el viselkedni. A razzia során letartóztattak egy 27 éves, Szepessümegen élő algériai állampolgárt is, aki engedély nélkül tartózkodott az országban. Kiutasítása folyamatban van. A "terrorellenes"akcióban letartóztatott másik két férfi további sorsa ismeretlen - írja a Biztweet.eu.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.