Közélet

Több tízezer eurót csaltak ki a betétdíjas automatából! De hogyan?

A betétdíjas rendszer már több hónapja teljes gőzzel működik, bár a vásárlók nem kevés problémába ütköztek. Vannak közben olyanok is, akik egyenesen kihasználják a rendszert, és pár palackért cserébe több tízezer euróval gazdagodnak.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. június 13. 14:00

dd
- TASR/AP-felvétel
Galéria
Szlovákiában a visszaváltásért járó díj minden esetben 15 cent. Hazánkban főleg azzal találkozunk, hogy a hátrányos helyzetben lévő személyek próbálnak keresethez jutni a betétdíjas palackokon keresztül, de az egy nap megszerzett összeg mindössze 5 euróra rúg. Ha azonban Németország felé tekintünk, teljesen más helyzettel találkozunk.
 A stern.de portál szerint néhányan egyenesen meggazdagodtak, miközben ravasz módon kijátszották az automatákat. A törvény előtt cselekedetük azonban csalásnak minősül. Az áruházak szerint átlagos vásárlóik az elkövetők, akik különbző módszerekkel ki-be húzogatták a palackokat az automatában, így az többször regisztrálta annak visszaváltását. Ezzel egyetemben a visszajáró összeg is növekedett.
A hatóságok szerint egy német férfi ezzel a módszerrel már 50 ezer eurót keresett. „A műanyag palackot egyszerűen egy horogra helyezte, mintha halat fogna, és miután a készülék leolvasója regisztrálta, a csaló maga felé húzta, és a műveletet többször egymás után megismételte” - írja a német portál.
A német rendőrség arra figyelmeztet, hogy egy ilyen bűncselekményt nehéz bizonyítani. Bár új gépek jelentek meg az üzletekben, de még ezek sem tántorították el a csalókat, akik néhány napon belül új módszert találtak a folytatására. Azokra a palackokra, amelyeket nem lehetett visszaváltani, azokra egyszerűen ráragasztották az ehhez szükséges logót.

(pluska)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
d

Jövőre 2 euró fölé emelkedhet az üzemanyag ára

fd

Sok polgármesternek rekordmértékű fizetése van!

Szlovákia újabb hadianyagot ad Ukrajnának

Szlovákia több mint tízmillió euró értékben adományoz hadi felszerelést Ukrajnának

ss

Nem csak influenza terjed az iskolákban...

határellenőrzés

Csehország meghosszabbítja az ellenőrzéseket a szlovák határon

1 700 eurót költött el egy lopott bankkártyáról

Veszélyes cégre figyelmeztet a Szlovák Nemzeti Bank – átverhetik az ügyfeleket!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.