Pozsony. „Ez a kormány nem akar újabb terheket róni a páciensre, csak az egészségügyi rendszer hatékonyságát kívánja növelni” – jelentette ki Rudolf Zajac az általános egészségbiztosításból fedezett egészségügyi ellátás mértékéről szóló tervezet parlamenti vitájának befejezéseképpen.
Zajac nyugodtan fogadta, amit a fejére olvastak
A parlament és a kormány nagyobb beleszólását szeretné elérni az egészségügy irányításába a Magyar Koalíció Pártja (MKP). „A hat törvény teljesen új rendszert vezet be, hatásaikat nem ismerjük teljes mértékben” – indokolta a vita során pártja álláspontját Bastrnák Tibor. A reform hatásainak folyamatos ellenőrzése szerinte azért is fontos, mivel a nem kívánt jelenségek már néhány hónap után jelentkezhetnek, míg az előnyökre akár egy-két évet is várni kell. A javaslat tartalmazza azt a mintegy hatezer diagnózist, melyeket továbbra is az általános egészségbiztosítás fedezne. Meghatározza azt a mechanizmust is, melynek segítségével megállapíthatóak a fennmaradó, mintegy háromezer további betegség kezelésének költségei, és az is, hogy ezen költségek mekkora hányadát fizeti majd a beteg. A miniszter szerint ez lehetővé teszi, hogy a mindenkori kormány – figyelembe véve anyagi lehetőségeit – meghatározza a hozzáfizetés mértékét. Anna Záborská (KDH) cáfolta az ellenzék azon vádjait, mely szerint a reform diszkriminálná az idősebb betegeket. „Erről szó sincs, aki áttanulmányozta a javaslatot, az nem állíthat ilyet – jelentette ki a képviselő.– Aggaszt az a demagógia, mellyel egyes képviselőtársaim hozzászólnak a törvényjavaslatokhoz.” Záborská kiemelte, hogy a tervezet jelentős teret ad a megelőzésnek, és nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőttek és az idősek számára is lehetőséget ad a megelőző ellenőrzésekre.
Az ellenzék a szerdán tárgyalt első törvényhez hasonlóan bírálta ezt a tervezetet is, a Smer átdolgozását javasolta. Milan Murgaš (Smer) kifogásolta a Veriteľ Rt. létrehozását is, melynek feladata az egészségügyi intézmények és biztosítók adósságmentesítése. Michal Vajda kommunista képviselő szerint a tervezet elfogadása után romlana a lakosság egészségi állapota. „A kormány nem vállalja a felelősséget a lakosság egészségi állapotáért” – mondta hozzászólásában Vajda. Több képviselő is kifogásolta a törvény piacorientáltságát, Irena Belohorská szerint szégyen, ha az egészségüggyel kapcsolatban nyereségről beszélnek. A reformtörvények vitája ma is folytatódik. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.