Vladimír Mečiar a mártír és a dühöngő bika szerepében

Pozsony. Ötödször utasította el a parlament a mečiari amnesztiák hatályon kívül helyezését. A beterjesztő KDH mindjárt a vita elején leszögezte: a téma bumerángként örökké vissza fog térni a parlamentbe. A kereszténydemokraták képviselői két és fél órán át vitatkoztak Vladimír Mečiarral, akinek több heves kirohanása és bekiabálása volt.

„Kegyelemsértés!” Mečiar bekiabálásokkal is részt vett az amnesztiáiról szóló parlamenti vitában.Pavol Funtál felvételeA jogászok véleménye megoszlik arról, visszavonható-e egy államfői amnesztia, mindkét tábor számtalan jogi érvet tud felsorakoztatni, külföldi példa is akad bőven. Éppen ezért a mečiari amnesztiák eltörlése elsősorban politikai kérdés. František Mikloško szerint a KDH soha nem mond le a témáról, hiszen szorosan összefügg az ország arculatával, a demokrácia jellegével. Vladimír Palko volt belügyminiszter szerint fennáll a gyanú: visszaéltek az állami szervekkel és az államfői tisztséggel, hogy súlyos bűncselekmények elkövetőit leplezzék. „Ez olyan teher, amely rányomta bélyegét az államiságra” – indokolta a javaslatot Palko. Meggyőződése, Robert Remiáš meggyilkolása összefügg ifjabb Michal Kováč külföldre hurcolásával, s a gyilkosságot csak akkor lehetne felderíteni, ha megsemmisítenék a mečiari amnesztiákat, s végre kiderülne az igazság. Katarína Tóthová (HZDS) kijelentette: amnesztiát nem lehet eltörölni, ez az egyedüli igazság, amit a HZDS hajlandó elfogadni.

A leghosszabb felszólalása Vladimír Mečiarnak volt. Azt mondta, ha tehetné, szívesen megszavazná saját kegyelmei hatályon kívül helyezését, mert végre leránthatná a leplet azokról, akik tíz éve mást sem csinálnak, csak hamis bizonyítékokat gyártanak a HZDS ellen. ĺgéretéhez híven elmondta „az igazságot” Remiášról. A fiatalembert a lehető legsötétebb fényben tüntette fel: alvilági kapcsolatai voltak, emiatt lefokozták a rendőrségnél; számos bűncselekményhez volt köze; Fegyveres Oszkárral együtt kétes szórakozóhelyekre járt. Hevesen bizonygatta, Remiáš autója nem robbant fel, baleset történt. Ivan Lexa, volt titkosszolgálati igazgató pedig ártatlan, ezt a bíróságok 13 esetben mondták ki. Jaroslav Svěchotát, Lexa volt helyettesét szerinte testileg-lelkileg megtörték. Embertelen körülmények között, magánzárkában tartották, ahol csak török vécé volt. Jozef Šátek nyomozó többször hallgatta ki a cellában, és szabadságot ígértek neki a HZDS-re és Ivan Lexára nézve terhelő vallomásért cserébe. „Ezek után persze, hogy vallott – mondta Mečiar. – De vallomását utólag visszavonta.” Mindezt drámaian, indulatosan, Svěchota leveleiből idézve adta elő. Csaknem egyórás beszéde alatt végig támadta a KDH-t, szerinte az 1994-98 közötti állítólagos ügyeket vagy megrendezték, hogy megbuktassák az akkori kormányt, vagy utólag találták ki, hogy besározzák. „Miben különböztek az ötvenes évek kommunistái a kilencvenes évek kereszténydemokratáitól?!” – kiáltotta dühösen. Vladimír Mečiar vádjai és a reakciók a 2. oldalon. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?