Vicsápapátiban az állam

Pozsony. A választási jegyzőkönyv tegnapi aláírásával véglegessé vált a 2002-es parlamenti választások eredménye. A jegyzőkönyvet a Központi Választási Bizottság 46 tagja közül csak 39-en látták el kézjegyükkel, a többiek ugyanis nem vettek részt a tegnapi ülésen, mondta Pavol Baxa, a testület elnöke.

Pozsony. A választási jegyzőkönyv tegnapi aláírásával véglegessé vált a 2002-es parlamenti választások eredménye. A jegyzőkönyvet a Központi Választási Bizottság 46 tagja közül csak 39-en látták el kézjegyükkel, a többiek ugyanis nem vettek részt a tegnapi ülésen, mondta Pavol Baxa, a testület elnöke. „A választások szempontjából az a lényeges, hogy egy bizottsági tag sem vonta kétségbe az eredményeket; ez azt jelenti, hogy a választások probléma nélkül zajlottak le, senkinek sem volt kifogása” – tette hozzá. A jegyzőkönyvet átadták a házelnöknek, a kormányfőnek és az államfőnek is. Kilenc településen 100 százalékos volt a részvétel; például a Kassa melletti Makrancon mind a 798 választásra jogosult leadta voksát. A legalacsonyabb részvételt a kassai Luník lakótelepről jelentették, itt a polgárok mindössze 15,9 százaléka élt választójogával. Idén a legjobban Vicsápapáti (Nyitrai járás) választási eredménye közelítette meg az országost, mondta Peter Mach, a statisztikai hivatal elnöke. A választók 67,4 százaléka élt az úgynevezett karikázás lehetőséggel; leginkább az MKP (75,34%) és a HZDS (75,15%) szavazói. Ennek ellenére egyedül Duka Zólyomi Árpád esetében sikerült a voksolóknak nem befutó helyen szereplő képviselőt a parlamentbe küldeniük; ő a karikázásoknak köszönhetően a 23.-ról a negyedik helyre ugrott. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?