Végveszélyben a magyar adás

Pozsony. Januártól megszűnik a Szlovák Rádió magyar adása, a Pátria rádió ugyanis csak interneten és műholdon fog sugározni, földi sugárzású adókon csak egy órányi műsor lesz fogható

Nagy Ildikó, a Pátria rádió igazgatója szerint a vezetés már csak ezzel az alternatívával számol, készül az átállásra. A végső szót a Rádiótanács mondhatja ki, mely jövő héten ülésezik. Ľubomír Machaj, a Szlovák Rádió vezérigazgató-helyettese, programigazgató azonban azt állítja, hogy még van esély a középhullámú sugárzás megőrzésére.

A parlament kedden elfogadta a 2008-as állami költségvetést, melyben nincs elkülönített támogatás a középhullámú adás költségeinek finanszírozására, pedig erre törvény kötelezi a parlamentet. Pénz hiányában a rádió megszünteti a műsorszórást ezeken a frekvenciákon. „Ez a Pátria rádió és egyben a szlovákiai magyar rádiózás végét jelenti” – véli Nagy Ildikó. Azt állítja, hogy a döntés már végleges, Ľuboš Machaj, a Szlovák Rádió programigazgatója arról tájékoztatta őt, hogy a Pátria rádió januártól csak interneten és műholdon keresztül lesz fogható, és kap egy órát a Regina rádió adásában, este nyolc óra után. A rádió hallgatóinak struktúrája azt mutatja, hogy ez a megoldás elfogadhatatlan, mert a jelenlegi hallgatóság nem tud átállni erre a sugárzási módra. Nem segít az sem, ha idővel esetleg újra elkezdődne a földi terjesztés. „Nem tartom valószínűnek, hogy visszapártolnának hallgatóink” – véli az igazgató. Ľuboš Machaj programigazgató megerősítette lapunknak, hogy készülnek erre a változatra, de szerinte a döntés még nem végleges. „Egyelőre mi is várjuk a helyzet megoldását, a parlament úgy döntött ahogyan döntött, de fel kell készülnünk arra, hogy a támogatást nem kapjuk meg” – mondta lapunknak Machaj. Úgy véli, hogy a programstruktúra változatlan marad, akkor is, ha interneten sugároz majd a Pátria.

Berényi József, az MKP elnökhelyettese szerint a Pátria megszűnése a legnagyobb pofon lesz a magyar kisebbség számára 1998 óta. Úgy véli, hogy ez nemzetközi botrányt okoz majd, mivel a nemzetközi közösség figyelemmel kíséri a nemzetiségek jogainak betartását Szlovákiában. „Nem mi fogjuk kirobbantani a botrányt” – jelentette ki a magyar politikus. Úgy gondolja, hogy a kormánynak meg kell találnia a szükséges 45 millió koronát. Hasonlóan vélekedik Gazdag József, a Rádiótanács tagja is, aki még bízik abban, hogy a Pátria megmarad jelenlegi formájában. „Szerintem kompromisszumra kell jutni, és a Regina adásából kell elvenni 5–6 órát a nemzetiségi adó javára, nem pedig a Pátria rádió rovására intézni az ügyet” – véli Gazdag József. (lpj, msz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?