Városon kívül is van élet

Pozsony. A vidék a hazai társadalmi átalakulás legnagyobb vesztese, ezért mindenkinek össze kell fogni a fejlesztése érdekében – jelentette ki Pavel Koncoš földművelésügyi miniszter a parlamentben szervezett Vidék Napja tegnapi ünnepélyes megnyitóján.

A két hétig tartó rendezvénysorozatot, melynek során főként a parlamenti bizottságokban folyik majd párbeszéd a vidék problémáiról, a szakminisztérium mellett a Vidék Parlamentje (VIPA) szervezte. Jozef Migaš házelnök ezért megnyitójában tréfásan két parlament közös akciójának nevezte a Vidék Napját. Vlasta Körnerová, a VIPA elnöke viszont hangsúlyozta, hogy az eredeti svédországi modellhez hasonlóan azt szeretnék elérni, hogy az állami szervek közreműködésével a vidéki emberek komoly lehetőséghez jussanak ötleteik, fejlesztési elképzeléseik megvalósításához. Körnerová lapunknak elmondta, hogy a rendezvénysorozattól elsősorban azt várják, hogy a vidék problémái a parlamenti politika szintjén is témává válnak, és foglalkozni fognak a VIPA által nemrég megfogalmazott politikai jellegű ajánlásokkal. A szervezet ugyanis februárban kidolgozta azokat a tételeket, amelyeket a vidéki élet jobbá tétele szempontjából szívesen látna a politikai pártok programjaiban, azóta pedig folyamatosan tárgyal a téma iránt érdeklődő pártokkal. Elsősorban ezekről a témákról szeretnének beszélni azokban a parlamenti bizottságokban is, amelyekkel az elkövetkező napokban találkoznak. A parlamentben egyébként tegnap vidám volt a hangulat, a vidéki szervezetek terített asztallal, borkóstolóval és kézműves termékek bemutatójával igyekeztek felhívni a képviselők figyelmét arra, hogy a nagyobb városokon kívül is van élet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?