Változatlan a vételár

Pozsony. A Mária Machová privatizációs miniszter által felügyelt szakbizottság tegnap elfogadta a Gaz de France, a Ruhrgas és a Gazprom alkotta konzorciumnak a Szlovák Gázművek 49 százalékára tett ajánlatát. Az eredetileg kínált vételár (2,7 milliárd dollár) nagysága nem változott.

A privatizációs bizottság tegnap egyhangúlag elfogadta a francia– német–orosz konzorcium által a Szlovák Gázművek 49 százalékos kisebbségi részvénycsomagjának megvételére tett ajánlatot, és a kormánynak azt javasolja, az ismert feltételek tükrében magánosítsa a stratégiai fontosságú nagyvállalatot. „A kabinet rugalmas reagálása esetén akár már a jövő héten megvitathatja a magánosítással kapcsolatos dokumentumokat” – mondta Mária Machová privatizációs miniszter. Szerinte a potenciális vevők ajánlata jó, ráadásul a Credit Suisse First Boston (CSFB) privatizációs tanácsadóval folytatott minapi egyeztetések során elfogadták a szlovák fél gyakorlatilag valamennyi észrevételét. Machová közölte: „A változatlanul hagyott vételár a privatizációs tanácsadó szerint az előzetes becslések felső határát súrolja.” A kormány által kért és elfogadott módosítások az állam szerepét erősítik a részben magá-nosítandó gázművekben. Például a külföldi tulajdonosok a kormány beleegyezése nélkül nem választhatják ketté a gázszállítást és a földgáz terjesztését. A gázművekből elbocsátandó alkalmazottak megengedett szintjét az eredetileg tervezett 20 százalékról 10 százalékra vitték le – a leépítés folyamatához egyébként a cég állam által ellenőrzött felügyelő bizottságának beleegyezése is szükséges. A 12 tagú felügyelő tanácsban az államnak 7, a munkavállalóknak 4 és az új tulajdonosnak csak 1 képviselője lesz, a 7 tagú igazgatótanácsba pedig 3 tagot delegál az állam és 4 főt a befektető. Michal Šušák, a privatizációs tanácsadó munkatársa az esetleges kockázatokról szólva kijelentette: a Ducký-váltók jelentette esetleges anyagi terhek, amelyet a kormány magára vállalt, nem haladhatják meg a magánosításból befolyó bevétel 20 százalékát. Mivel a végleges vételár 130 milliárd korona, így a váltók jelentette kockázat akár 26 milliárd korona is lehet. Értesülésések szerint a tanácsadó az említett vételár esetében 792 millió korona sikerdíjra tarthat igényt. A kormány 2000 végén 10 tanácsadó közül választotta ki a CSFB-t, s valamennyi jelentkező közül az utóbbi kérte a legkisebb, az általa kialkudott magánosítási vételár 1 százaléka alatti összeget. Peter Kováč, aki a gázművek alkalmazottait képviselte a döntést meghozó szakbizottságban, úgy látja: a konzorcium ajánlata reális, és a három külföldi potenciális vásárló kielégíti a gázművek elképzeléseit, lévén hogy egyszerre képviselik az energiahordozó kitermelőit és nyugat-európai végfelhasználókat. Ko-váč hozzátette, a szerződéstervezetből kiderül, a konzorcium Szlovákiában tovább akarja fejleszteni az ágazatot, és a tranzitútvonalak kapacitását is növelné.

A február 28-i határidőig a gázművek iránt eredetileg érdeklődők közül a francia TotalFinalElf, az amerikai Williams, az olasz SNAM és a német E.ON visszalépett, így az évi 90 milliárd köbméter földgázt szállító nagyvállalat 49 százalékának megvásárlására mindössze a Gaz de France, a Ruhrgas és a Gazprom trió tette meg együttes, 2,7 milliárd dollárról szóló ajánlatát. A kormány elképzelései értelmében a magáno-sításból befolyó bevételből a 25 százalékos részvénycsomag vételárának megfelelő összeg (66 milliárd korona) a nyugdíjreform megindítását segíti, a fennmaradó pénzmennyiséget pedig az államadósság törlesztésére fordítják. (shz)

A parlament elé kerülhet a privatizáció

Pozsony. A Szlovák Gázművek magánosításának ügyét a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a parlament rendkívüli ülése elé akarja vinni. Ezen az ülésen szavaznának a Dzurinda-kormány elleni bizalmatlansági indítványról is. „A mozgalom várhatóan a jövő héten kéri a parlament soron kívüli tanácskozásának összehívását” – közölte Sergej Kozlík alelnök. Szerinte a gázművek magánosításáról folytatandó vita a kabinet lemondatásával fejeződhetne be. Pavel Koncoš, a Demokratikus Baloldal Pártjának elnöke szerint a baloldal mindent megtesz azért, hogy a Szlovák Gázműveket ilyen feltételek mellett ne magánosítsák. A pártelnök hozzátette, a kabinet elleni bizalmatlansági indítványt ennek dacára nem támogatják. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?