Válaszokkal agyonbombázott lapok?

Pozsony. Tegnap életbe lépett az új sajtótörvény, amely a többször is módosított 1966-osat váltotta fel. A komoly pénzbírságok kivetését is lehetővé tevő, az igaz állításokra is válaszreakciókat lehetővé tevő törvény ellen újabb tiltakozásokat egyelőre nem tervez a média.

A nagy külföldi visszhangot is kiváltó parlamenti vita után elfogadott sajtótörvény megszabja: az újságoknak a 30 napon belül postázott helyreigazítást vagy a válaszreakciót ugyanazon az oldalon, ugyanolyan betűtípussal kell közölniük, mint amely helyen és betűvel megjelent a visszhangot kiváltó írás. Ha ezt a sajtótermék elmulasztja, akkor 50 ezertől (1666 euró) 150 ezer koronáig (5000 euró) terjedő pénzbírsággal sújtható. Valószínűleg az első ilyen helyreigazítási kérelem kapcsán derül ki, miképpen fog ez működni a gyakorlatban. Több lapnál is jogi elemzéseket végeztek, újságíróikat pedig felkészítették az új helyzetre. Peter Vavro, a Hospodárske noviny főszerkesztője szerint „a törvény gyakorlati alkalmazása nem veszélyeztetheti olvasóinkat vagy kiadónk érdekeltségét”. Miloš Luknár, a Plus 7 dní című hetilap főszerkesztője jelezte, kiadójuknál semmilyen előzetes előkészületeket nem tettek, mivel ez „felesleges, hiszen abban az esetben is kötelesek vagyunk közzétenni a reakciót, ha a közölt információ helytálló”. Luknár meggyőződése, a törvényt azért alkották meg a politikusok, hogy az engedetlen újságokat agyonbombázzák válaszreakcióikkal. „Úgy gondolom, a demokratikus Európa nagyon gyorsan közbeavatkozik, ha felfogja, hogy egy európai uniós tagállamban olyan törvény érvényes, amilyennek elfogadását még Alekszandr Lukasenko vagy Hugo Chavez sem tette lehetővé.”

Nora Slišková, a Žurnál című hetilap főszerkesztője a jogalkotás folyamatát úgy kommentálta, hogy a politikusok a válaszadás jogának megalkotásakor csak magukra gondoltak.

Ellenzéki nyomásra csupán annyit sikerült elérni, hogy a valós állításokra csak tényekkel lehessen reagálni, vagyis értékeléssel, fejtegetéssel nem. Pavol Kapusta, az Extra plus című havilap első embere viszont úgy gondolja, június 1-től a média terén semmilyen érdemi változás nem történik. Szerinte a hatályba lépett normából az újságíró jogállásának tisztázása, függetlenségének definiálása és a kiadóhoz való viszonyának rendezése hiányzik. (akt., č, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?