Vágjuk a centit, lélekben búcsúzunk a koronától

Pozsony. Régi katonaszokásokhoz híven Igor Barát, az euró bevezetésének szlovák kormánybiztosa tegnap vágni kezdte a „centit”, mégpedig annak kapcsán, hogy tegnap éppen 365 nap választotta el Szlovákiát az euró átvételének napjától, feltéve, ha Brüsszel engedélyezi.

Pozsony. Régi katonaszokásokhoz híven Igor Barát, az euró bevezetésének szlovák kormánybiztosa tegnap vágni kezdte a „centit”, mégpedig annak kapcsán, hogy tegnap éppen 365 nap választotta el Szlovákiát az euró átvételének napjától, feltéve, ha Brüsszel engedélyezi. „Azt kívánom, hogy 365 nap múlva olyan országban ébredjünk fel, ahol euróval fizetnek” – mondta Igor Barát, aki szerint számunkra a 2009. január 1-jei határidő reális és teljesíthető. Az ún. maastrichti feltételeket áprilisig folyamatosan teljesítenünk kell, majd a frankfurti Európai Központi Bank és a brüsszeli Európai Bizottság májusban közzéteszi a végső bizonyítványt jelentő ún. konvergencia jelentést, ami ha „színjelesre” sikerül, akkor legkésőbb júniusban tudni fogjuk a rögzített korona/ euró kurzust – ezt követően 30 napon belül az üzletekben be kell vezetni a duális, azaz koronában és euróban vezetett árcédulákat. A feszes menetrendből adódóan az idei év az intenzív előkészületeké és az uniós pénzt propagáló kampányé lesz, az utóbbi a végleges korona/euró árfolyam rögzítése után, azaz 2008 júniusában vagy júliusában vesz magasabb fordulatszámot. A kormánybiztos jelezte, a tájékoztatás során a nemzeti kisebbségekre és etnikumokra is gondolnak, továbbá külön megcélozzák a diákokat, a gyengénlátókat. Az Euró Napján, amikor már csak 100 nap választ el bennünket 2009 januárjától, maximális fordulatra kapcsolnak, végezetül 2008 utolsó negyedévében minden egyes háztartásba az euróval kapcsolatos tájékoztató brosúrákat postáznak az eurószámológéppel együtt. Ideális esetben tehát 2009. január 1-jén, az Európai Unió 16. országaként vezethetjük be az eurót, a két pénznem 2009. január 16-ig párhuzamosan lesz forgalomban. A pénzügyi tárca a nemzeti bankkal karöltve www.euromena.sk néven euróval kapcsolatos hírportált üzemeltet. További részletek a 2. oldalon. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?