Túl sok nyitott kérdés

Pozsony. Az év végéig semmiképpen sem teljesíti a kormány a januári koalíciós megállapodásban vállalt kötelezettségét, mely szerint törvényben rendezi az ismeretlen tulajdonú földek használatának, tulajdonlásának kérdését.

Pozsony. Az év végéig semmiképpen sem teljesíti a kormány a januári koalíciós megállapodásban vállalt kötelezettségét, mely szerint törvényben rendezi az ismeretlen tulajdonú földek használatának, tulajdonlásának kérdését. A Demokratikus Baloldal Pártja lezártnak tartja a témát, ellenben az MKP kitart eredeti álláspontja mellett.

Túlontúl sok a rendezetlen kérdés – összegezte Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, aki részt vett a legutóbbi koalíciós megbeszélésen, amelyen az MKP emlékeztette koalíciós partnereit az ismeretlen tulajdonú földekkel kapcsolatos korábbi kötelezettségvállalására. Lapunknak nyilatkozva Csáky elmondta: a földdel kapcsolatban idén két kérdésben történt előrelépés. Megoldódott a bel- és – területfejlesztési terv esetén – a külterületen levő gazdátlan földek átruházásának a kérdése, valamint született egy kormányszintű irányelv is arról, hogy a földalap a gazdátlan parcellák bérbeadása előtt köteles egyeztetni az érintett önkormányzattal. Ha nem jut közös nevezőre, a bérbeadásról a földalap felügyelő tanácsa dönt, az érintett község ezt a döntést nem tudja megvétózni. Az MKP szerint tisztázatlan, mi lesz az ismeretlen tulajdonú földekkel 2006. január elseje után. A restitúcióval kapcsolatban is vannak kérdőjelek – van két hatályos kerületi bírósági döntés, amely eltérően értelmezi a vonatkozó történyt. Az MKP kitart amellett, hogy az ismeretlen tulajdonú földek kérdését a választási ciklus végéig mindenképpen rendezni kell. A koalíciós tanács ülésén – Mikuláš Dzurinda kormányfő sugallatára – megállapodás született, hogy az MKP kidolgoz egy törvénytervezetet – mondta lapunknak Duka Zólyomi Árpád MKP-alelnök. Tolmácsolása szerint az SDKÚ és a KDH támogatja a magyar javaslatot, az SOP hajlandó tárgyalni róla, ám az SDĽ vezetője, Pavel Koncoš földművelési miniszter kategorikusan azt vallja, hogy a kérdést lezártnak tekinti. „A baloldal támogatása nélkül aligha lehet a törvényt elfogadni a parlamentben” – szögezte le Könözsi László, a földművelési tárca államtitkára. Szerinte az is eredmény lesz, ha legalább a kormányzati ciklus végéig sikerül rendezni a kérdést. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?