Pozsony. Az elmúlt héten mintegy 60 százalékkal nőtt az influenzás megbetegedések száma, és Szlovákia egyes területein már járványról beszélhetünk – ismertette Szlovákia járványügyi helyzetét Zuzana Krištúfková, a közegészségügyi hivatal járványügyi osztályának vezetője. Országos járvány kialakulása a következő két hétben várható.
Támad az influenza
Feltehetően influenzavírus okozta a halálát annak a 23 éves férfinak, aki a Galgóci járás egyik szociális intézetében halt meg. Az ott dolgozók és a neveltek közül az elmúlt három hétben 27-nél jelentkeztek heveny légúti megbetegedés tünetei, a virológiai vizsgálatok azonban még nem fejeződtek be, így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a fiatalember halálát influenza okozta. Országos szinten az óvodáskorú gyerekek körében a legmagasabb a fertőzés – százezer gyerekre 1763 megbetegedés jut –, de az elmúlt héten jelentősen nőtt a megbetegedések száma az iskolások között is. Az országos átlag 974 megbetegedést mutat százezer lakosra. Legfertőzöttebb a Pozsonyi és a Nagyszombati megye, lokális járványt jelentettek a Galántai, Lőcsei és a Nagymihályi járásból. Egyelőre a legtöbb esetben a Fujian vírust mutatták ki, de a Panama vírust is azonosították. „A kapható védőoltás a Panama ellen hatékony, a Fujian ellen az esetek 60-75 százalékában nyújt védelmet” – állítja Krištúfková. Előfordulhat, hogy a beoltottak is megbetegednek, ám náluk a betegség lefolyása enyhébb, és nem fenyegetnek szövődmények. Ugyan a védőoltás csak bizonyos idő elteltével – az ellenanyag kialakulása után, 10-14 nap múlva – nyújt védelmet, de a szakember szerint most sem késő beoltatni magunkat. Szlovákiában a lakosság 10 százaléka kapott védőoltást, a tavaly télen 11 ember halt meg bizonyítottan náthaláz következében. Legnagyobb veszélynek a gyerekek és az idősek vannak kitéve, az ő esetükben nagyobb a valószínűsége légcső- és tüdőgyulladás kialakulásának. Az influenzához kapcsolódó egyéb betegségek áldozatairól Szlovákiában nem vezetnek nyilvántartást. Csehországban a tavalyi járványnak 50-60 közvetlen áldozata volt és mintegy 1000 ember az influenza miatt kialakult egyéb betegségekben halt meg. A náthaláz jellegzetes tünete a hirtelen fellépő, magas, 38-40 fokos láz, fáradtságérzet, fejfájás, ízületi és izomfájdalom. Betegség esetén otthon kell maradni, az első napokban elég a láz- és fájdalomcsillapító, ám ha nem segít, keressük fel a körzeti orvost. Az idei járvány kicsúcsosodását február közepére várják a szakemberek, lefolyása azonban enyhébb lesz a tavalyiénál. (lpj)
Hogyan kerülhetjük el a betegséget?
legbiztosabb védekezés a védőoltás
fokozni kell a szervezet ellenálló képességét
együnk sok gyümölcsöt, növeljük a vitaminfogyasztást
helyes életmód, elegendő pihenés
kerüljük a zsúfolt helyeket
mozi, színház, tömegközlekedési eszközök, sport- és kulturális rendezvények
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.