Rozsnyó. Csak a pótszékeknek köszönhetően fért el az egyébként 220 férőhelyes történelmi városháza nagytermében a több mint 350 résztvevő a szlovákiai magyar pedagógusok X. országos találkozóján.
Találkozó tizedszer
A rendezvényt Kardos Ferenc polgármester nyitotta meg, majd Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke mondott beszédet. Visszaemlékezett arra, hogy a rendszerváltás után pár lelkes szervező regionális rendezvényeként indította el a találkozót, amely az évek során országos méretű, magas színvonalú szakmai fórummá nőtte ki magát. Mint mondta, nagy öröm, hogy sok neves módszertani szakember, pedagógus, nyugdíjas tanító, de egyre több pályakezdő pedagógus is járt és jár a rendezvényekre. Minden alkalommal a továbblépés lehetőségeit keresték, de jellemezte a találkozókat az a késztetés is, amely a pedagógusszakma továbbgondolására, értékelésére sarkallt.
Szigeti László, az oktatási minisztérium államtitkára elsősorban az MKP alelnökeként és Bugár Béla pártelnök nevében szólt az egybegyűltekhez. Elmondása szerint a Magyar Koalíció Pártja mindig figyelemmel kísérte a találkozókat, mert politikai programjának egyik legfontosabb pillére az iskolaügy, az oktatási és nevelési politika. Az államtitkár megköszönte mindazoknak a pedagógusoknak a munkáját, akik küldetésnek tekintik a szakmát; azért tevékenykednek, hogy a magyar közösség megmaradhasson, gyarapodhasson, tovább fejlődhessen.
A tudás változó tartalma és fejlesztése című szakmai konferencián többek között felszólalt Ádám Zita, a pedagógusszövetség alelnöke. Arról beszélt, hogy a rozsnyói találkozók milyen szerepet játszottak a szlovákiai magyar közoktatásban. Ezután szakmai előadások és szekcióülések következtek. Tegnap plenáris előadásokkal, majd pódiumbeszélgetéssel folytatódott a rendezvény, végül a résztvevők megkoszorúzták Czabán Samu szobrát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.