Sztrájkkészültség a hajógyárban

Komárom/Pozsony. Sztrájkkészültség van a komáromi hajógyárban (SLKB). Jávorka Tamás szakszervezeti vezető szerint a gyár az állami hitelgaranciáról szóló döntés elodázásával nehéz helyzetbe került, nincs pénz a teljes augusztusi bérek kifizetésére sem.

Komárom/Pozsony. Sztrájkkészültség van a komáromi hajógyárban (SLKB). Jávorka Tamás szakszervezeti vezető szerint a gyár az állami hitelgaranciáról szóló döntés elodázásával nehéz helyzetbe került, nincs pénz a teljes augusztusi bérek kifizetésére sem. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) tétlenségével veszélybe sodorta a gyárat: nem talált stratégiai befektetőt, az első, sikertelen pályázatot követően nem írt ki másikat, nem működött hatékonyan együtt a csődbiztossal az ún. régi hajógyár vagyonának eladása során és nem emelte a gyár alaptőkéjét, pontosabban az állami hitelgaranciától tette függővé azt. Jávorka bírálta az Állami Segélyezési Hivatal hozzáállását is, amely utólag kétségbe vonta az SLKB-nak tavaly nyújtott állami hitelgarancia jogosságát, holott a hajókat felépítették, s a hitelt visszafizették. Emil Machyna, a vasas szakszervezet elnöke elmondta: hosszú távon a gyár fennmaradása csakis tőkeerős stratégiai partner bevonásával lehetséges. Véleménye szerint a hajógyárral kapcsolatos döntések esetében nagyobb szerepet kapott a politikum, mint a hozzáértés. Jaroslav Papp, a hajógyár igazgatótanácsának elnöke elmondta, reméli, hogy a kormány szeptember 4-én végre jóváhagyja az 1 milliárd koronáról szóló állami hitelgaranciát. A hajógyári szakszervezet aznap tüntetni fog a vagyonalap székháza előtt.

A vagyonalap vezetése szerint a szakszervezet megállapításai torzítják a valóságot. Az FNM folytatja a stratégiai befektető keresését, azonban csak a jelenleg zajló szerkezetváltását követően lehet a céget magánkézbe adni. Az alaptőke emeléséhez szükséges a kormány jóváhagyása, amit a vagyonalap szerint napokon belül megkapnak. (vkm, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?