Szószátyárkodó szóvivő

Pozsony. Míg a gazdasági minisztérium az infotörvényre utalva elhallgat információkat, a titkosszolgálat ugyanerre a normára hivatkozva korrupciós ügyekről tájékoztat. Akár „csak” hivatali jogkörrel való visszaélés, akár törvénysértés történt, Köteles László, a szervezetet felügyelő parlamenti bizottság alelnöke szerint a „cég” szóvivője már megérett a leváltásra.

Bugár Béla parlamenti alelnök szerint megkérdőjelezhető az a mód, ahogyan a Szlovák Információs Szolgálat az egyes tárcáknál – például a földművelésügyi minisztériumban – tapasztalható visszaélésekről tájékoztatott. Ezért az ügynökség szóvivőjét, Vladimír Šimkót le kellene cserélni.

A védelmi és a szolgálatot felügyelő bizottság elnöke is furcsállotta az ügynökség túlzott közlékenységét, ezért tegnap a parlamentbe rendelték Ladislav Pittner igazgatót, aki a képviselőket arról győzködte, az általa irányított szervezet nem sértett törvényt, ellenkezőleg: az infotörvény értelmében járt el, s nincs ok személycserékre. Szerinte Bugár azért támadt rájuk, mert attól tart, a jövő évi költségvetésből az MKP-s miniszter által vezetett földművelési tárca nem kap annyi pénzt, amennyit szeretne. Köteles László viszont úgy véli, a titkosszolgálat olyan információkat adott ki, melyek súrolják a törvényesség határát, és szerinte is szakmailag kétségbe vonható az a mód, ahogyan konkrét ágazatokat gyanúsított meg visszaélésekkel. „Ráadásul Pittner az információk szabad hozzáférhetőségéről szóló törvényre hivatkozott, mely számos intézményre vonatkozik, csak éppen a titkosszolgálatra nem.

A szolgálatról szóló jogszabály pontosan meghatározza, kinek és hogyan kell címezni az információkat. Nem tudni, történt-e törvénysértés, ezzel kapcsolatban kikérjük a főügyészség véleményét, és ennek tükrében jövő héten bizottságunk még egyszer kérdőre vonja Pittnert” – nyilatkozta lapunknak a testület alelnöke.

Simon Zsolt földművelési miniszter elismerte: az ügynökség által közzétett néhány információ megfelel a valóságnak, az állami támogatások odaítélése kapcsán felmerült korrupció gyanúját már vizsgálják.

„Az MKP és Simon Zsolt a megbízatási időszak elején eleve úgy vállalta a földművelési tárca felügyeletét, hogy tisztában volt vele: korrupciós vádak merülhetnek fel, hisz erről az ágazatról mindenki úgy beszélt, hogy itt virágzik a korrupció. Simon Zsolt ezért kezdettől fogva radikális intézkedéseket foganatosított ennek viszszaszorítása érdekében” – magyarázta Köteles.

A földművelési és a belügyi tárca sikeres együttműködéséről tanúskodik az a tavalyi eset is, amikor egy korrupt hivatalnokot agent provocateur bevetésével közvetlenül a kenőpénz átvétele után kaptak el. „A titkosszolgálatnak az a dolga, hogy a gyanús alakokra és ügyletekre felhívja a hatóság figyelmét, de sehol a világon erről nem tartanak sajtótájékoztatót, és az interneten sem szokták közzétenni. Az a legjobb titkosszolgálat, melyről valóban keveset tudunk. Ez – sajnos – a szlovákiairól nem mondható el” – szögezte le Köteles. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?