Sýkora: kévés pénzt kapnak az iskolák

Pozsony. A rendelkezésére álló adatok alapján a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása úgy látja, hogy nem lesz elegendő a regionális oktatásügyre szánt idei központi támogatás. Michal Sýkora, a szervezet elnöke szerint az alapiskolák és az óvodák is kevés támogatáshoz jutnak.

Pozsony. A rendelkezésére álló adatok alapján a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása úgy látja, hogy nem lesz elegendő a regionális oktatásügyre szánt idei központi támogatás. Michal Sýkora, a szervezet elnöke szerint az alapiskolák és az óvodák is kevés támogatáshoz jutnak. Elmondta: az állam azáltal, hogy a jövőben csak 15 koronával kíván hozzájárulni az iskolai ebédjegyek árához, jelentős anyagi terheket ró a családokra. Hangsúlyozta, az oktatási tárca még nem tájékoztatta őket az idei támogatás mértékéről. Eddig csak a diákonkénti normatív támogatások összegét tette közzé, összesített adatot nem közölt. Sýkora felhívta a figyelmet, az iskolák ez évi működtetéséhez legkevesebb a tavalyi támogatás – 3,935 milliárd korona – 112%-ára volna szükség. A társulás szükségesnek tart további 300 milliót is, melyet az iskolai alkalmazottak étkeztetésére költenének. A polgármesterek kifogásolják a települések klimatikus körülményeik alapján történt – véleményük szerint nem megfelelő – felosztását is. Sýkora a szomszédos Liptószentmiklós és Liptóújvár példáját említette, az oktatási minisztérium elosztásában az előbbi a négyes, az utóbbi már az ötös időjárási zónához tartozik. „Nem tudom, mely települések találhatók a nyolcas – ennek megfelelően aránylag a leghidegebb – zónában, ha Štrbát, az ország egyik legészakabbra fekvő települését az ötös zónába sorolták” – jegyezte meg. Véleménye szerint a megállapított fejkvóták alapján a 150–200-as diáklétszámú iskolák kedvezőbb helyzetbe kerülnek, ezért a nagyobb intézményeket célszerű lenne kettéosztani. Ez azonban ellentmond a iskolahálózat racionalizálására vonatkozó minisztériumi célkitűzéseknek. A tárca kitart álláspontja mellett, mely szerint idén több jut támogatásra. A minisztérium szerint az önkormányzatok nem tudatosították az oktatásügy finanszírozásában bekövetkezett változásokat. Míg korábban az iskolák fenntartásához és működtetéséhez szükséges pénzeket egy tételben folyósították, 2004-től már több részletben juttatják el a fenntartó önkormányzatoknak. (ervé, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?